Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.19.a/3)

1964-09-12

r n- 14 - St.sz, 911. A műszaki fejlesztéssel kapcsolatban? a/ A pártszervezetek törekedjenek arra, hogy az eddiginél nagyobb fi­gyelmet fordítsanak a műszaki fejlesztés táv] ti terveinek készíté­sére. Ösztönzőleg lépjenek fel a gazdasági vezetés felé annak ér- * dekében, hogy a műszaki fejlesztés során nemcsak azt vizsgálják, hogy mennyire elégítenek ki szükségleteket, hanem azt is, hogy a fejlesztési munka mennyire törekszik uj szükségleteket kielégíteni l b/ A pártszervezetek politikai munkával segítsék elő a mérnöki munka hatékonyságának további javulását abból a célból, hogy az uj és a továbbfejlesztett gyártmányok száma emelkedjék és a.sorpzatgyártás beindításának Ideje az eddigivel szemben rövidüljön. Fokozni kell u munka hatékonyságát azzal is, hogy szélesítsék a gyártmányfejlesz­tés! tervek társadalmi zsűrizését. c/ Pártszervezeteinknek megkülönböztetett politikai tevékenységgel kell elősegíteni, hogy az üzem minden területén a gazdasági veze­tés, a műszaki vezetés, a szakmunkások rendszeresen elemezzék a gyártástechnológiát abból a szempontból, hogy azok milyen fejlődést jelentenek a bázis időszakhoz viszonyítva és hogy milyen lehetősé­gek vannak a további korszerűsítésekre, /‘a d/ Az eddiginél nagyobb figyelmet kell fordítaniuk pártszervezeteink­nek a munka- és üzemszervezés hatékonyságának fokozására és ezt mind­addig tartsák napirenden, mig jelehtős változás nem k. vetkezik be. e/ A pártszervezetek ösztönözzék a szakszervezeteket arra, hogy a je­lenleginél nagyobb figyelmet fordítsanak az újítási mozgalom segíté­sére. A szakszervezeti bizottságok esetenként elemezzék, hogy az újítási mozgalom hogyan járult hozzá a vállalatnál a gyorsabb mü­­szaki előrehaladáshoz. é/ Pártszervezeteink munkájuk során vegyék figyelembe, hogy az éves feerv befejezéséhez közeledünk, igy megfelelő figyelmet kell fordí­tani az éves terv {teljesítése mellett az 1965, óv megfelelő elő­l— ”-------a

Next

/
Oldalképek
Tartalom