Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.19.a/3)
1960-10-31
r~ F i 5 e 0188 •- 11 - St.sz:347» 5./ Pártszervezeteink a munkaközösségek tapasztalatait, javaslatait figy0101130véve, konkrétan egyes üzemekre, üzemres zoícre vonatkoztatva~dolgozzák l<i~a megfelelő ldmkrét agitációs érveket. Segítsek elő a pártosop őrt ok, pártbizalmiak, gyúregy-' sé'gve'zetők, művezetők alapos felkészítését - olyan közszellemet kell teremteni az üzemekben, hogy minden ember megértse az intézkedés fontosságát. El kell érni, hogy a vezetők és aktivisták alaposan megismerkedjenek a nornarendezéssel járó fogalmakkal és ne- csalt által, nos Ságban beszéljenek a termelékenységről, hanem konkrétan meg kell határozni a tennivalókat. Ez viszont szükségessé teszi, hogy a termelés pártellenőrző tevékenységünket az eddigieknél hatékonyabbá és hozzáértőbbé tegyük. IV. Saját erőből történő üzemfejlesztesi mozgalom jelenlegi helyzete. 196o I-III, negyedév eredménye a következő: leadtak 3455 javaslatot, ebből bevezettek 1311 javaslatot, bevezetés alatt áll 672 javaslat, összesen tehát megvalósult 1983 javaslat, ugyanakkor az elutasított javaslatok száma 1472 javaslót,’A háromnegyedévi összes negtakaritás 23,117.468._Ft. A harmadik negyedévünket elemezve megállapíthatjuk: 1. / Ha kevesebb javaslat született is a III. negyedévben, mint az előző félévben, mégis a javaslatok minőségi javulást mutatnak, Ez kifejezésre jut abban, hogy míg az előző félévben beérkező javaslótok közel 5o%-át utasították el, addig most : nem egészen 2o%-át kellett valamilyen ok miatt visszautasítani, 196o első félévében-bevezetés alatt álló 522 javaslat ebben az időszakban a.III, negyedévben lett megvalósítva és ezek kivitelezésének ellenőrzése, illetve segítése is fontos ré-fszét képezte az üzemfc-jlesztési munkaközösségek munkájának, A III. negyedévben a kerületi Pártbizottság határozata alapján összehívtuk iparáganként- az üzemfejlesztési munkaközösségek vezetőit égy-ogy üzemben azzal a céllal, hogy elősegítsük a munkaközösségek közötti tapasztalatcserét, és beszámoltassuk őket eddig végzett munkájukról, egyben tisztázzuk a munkaközösségek helyét, szerepét az üzem életében. Az üzemfejlesztési munkaközösségek vezetőivel folytatott beszélgetések alapján a következő tapasztalatokra tettünk szert: a kér.PB útmutatása alapján, 2. / Egyre több olyan üzem van, ahol'a munkaközösségek a dolgozók javaslatának begyűjtése mellett főfigyelmet a termelés pártellenőrzésében való közreműködést tekintik feladatuknak, így mindinkább előtérbe kerül-a termelés pártellenőrzésének társadalmi üggyé való tétele. B területen különösen jól dolgozik az Alumini ungyár, Vénus, Zuglói Kötött, Kutesz, Divat L-------------_1