Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.19.a/3)

1960-07-16

- 3 -w Ennek okát részben az írásos anyagunkban kifejtettük, részben pedig az egyéni beszélgetések alapján kívánjuk elemezni és egyen­ként a további intézkedéseket megtenni /pl. a határozatunkban is utaltunk arra, hogy helyes lenne a kerületi PB hatáskörében a politikai oktatásukat megszervezni/. 5. Felmerült az a kérdés is, hogy a kerületi PVB és annak tagjai hogyan segítenek a gazdasági vezetők kommunista műnketilusának kialakításában és milyen hatással van ez a gazdasági vezetésre. Mi, az anyag összeállítói úgy gondoltuk, hogy ezek ismertek a PB tagjai előtt, ezért nem tettünk erről a kérdésről említést, néhány szóban azonban most kitérek erre a kérdésre is. A kerületi PVB - a Pártbizottság útmutatása alapján - az elmúlt 5 év alatt sokat foglalkozott a termelés pártirányitásával és ezen keresztül a vezetés színvonalának emelésével is. Ennek ered­ményeképpen létrehoztuk a kerületi PVB mellett: a. / igazgató, főmérnök, főkönyvelő, terves és pénzügyi szakembe­rekből egy gazdaságpolitikai bizottságot, akik a maguk terü­letén eredményesen dolgoznak és munkájukat általában példának állíthatjuk a többi üzemek elé. b. / Több kezdeményezés, takarékossági, gazdaságossági mozgalom,- a saját erőből történő üzemfejlesztési mozgalom is jó irányban fejlesztette a gazdasági vezetők kommunista munka­­stilusának kialakitását. c. / A minden évben megtartott titkári tanfolyamon külön napirend­ként szerepelt a gazdasági vezetés munkája, illetve annak valamely része. így megvitattuk többek között a személyzeti munkát, a saját erőből történő üzemfejlesztést, stb. Volt olyan igazgatói értekezlet, ahol kizárólag az igazgató elvtár­sak életmódját, magatartását tárgyaltuk és útmutatást adtunk munkájukhoz. d. /Kerületünkben már rendszeressé vált, hogy az éves tervek el­készítését - ezzel egyidejűleg munkájuk bírálatot - minden év végén egyénileg megbeszéljük az igazgató és az érdekelt elv­társakkal . e. / A szerzett tapasztalatokat az érdekelt iparigazgató elvtársak­kal megtárgyaljuk és kölcsönösen kialakítjuk a hibák kijaví­tásának módját. f. / A lemaradt üzemek igazgatóit külön negyedévenként összehívjuk, megbeszéljük a lemaradás okát és annak a módját, hogy kell a hiányosságokat kiküszöbölni. Természetesen, ezen kívül még számos más módszert is alkalmazunk a tevékenységünk során, de úgy gondolom, ezeket ismerik ® elvtársak és nem szükséges részletesebben felsorolnom. 4. Végül, elvtársak, nem adtunk tájékoztatást az előre kiküldött anyagban a féléves tervünk állásáról és annak elemzéséről, mert a szükséges adatok, az anyag készítése idejént még nem álltak rendelkezésünkre, ezért , ha megengedik, erről most adok számot, összekapcsolva a KB 1960. junius 29-i ülésén hozott határozattal és a kérdéssel kapcsolatosan megtartott budapesti titkárok érte­kezletén elhangzottakkal, részben azért, hogy tájékoztassuk az elvtársakat az ott elhangzottakból, részben pedug úgy gondoljuk, hogy szorosan összefügg a mai témakörünkkel. L----------------------d

Next

/
Oldalképek
Tartalom