Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Ideiglenes Intéző Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1957 (HU BFL XXXV.19.a/2)
1957-05-17
r : n Vita: Rózsavölgyi et, Feltétlenül helyes, hogy a munkástanácsot nem engedték egyszerűen távozni, hanem beszámoltatják, erre a párttagságot is alaposan fel kell készíteni, konkrétan meg kell nézni, hogy eddigi munkájuk milyen károkat okozott az üzemnek, megmutatni, hogy az a politikai légkör, amit munkájuk váltott ki, milyen hatással volt a dolgozókra. Ahhoz, hogy nagyobbat tudjunk előbbre lépni, erőt kell mutatni. Ez nemcsak a kommunistáknak, hanem a becsületes dolgozóknak is önbizalmat ad. Fel akarom hívni a figyelmet, hogy akkor, amikor a gazdasági funkciók megnyeréséről van szó, elsősorban éppen a munkáskáderek vannak leváltva a gazdasági funkciókból, s a rohadt kispolgárok maradnak. Van egy olyan szemlélet, hogy tudjuk, hogy ellenforradalmár volt, de szükség van rá. Azért, mert valaki jó szakmunkás , nem szabad i feltétlenül ragaszkodni hozzá. A kommunisták visszahívásával kapcsolatban: azt hiszem, nekünk politikai kérdést kell ebből csinálni. Ha becsületes, rendes emberek agitálnunk kell őket, hogy jöjjenek vissza, akár egy röpgyülésen, akár egy üzemi értekezleten, amely egybeesik, ki kell használni és megbeszélni a dolgozókkal a visszahívást. Ez is bátorítaná az elvtársakat. A kollektiv vezetést nagyon segítené, ha az IB tagjai előre látják mit kell tenniük holnap, vagy akár egy hónap múlva. Grubics et^ A Porcelángyárnak egy speciális helyzetet kell megoldania. A munkástanács kerületi viszonylatban náluk aktivizálódott a leghosszabb ideig. Nagy igazgatóval kapcsolatban az a véleményem, hogy sok dolgozónak tetszik, mert kihasználva az ellenforradalom adta lehetőséget, felelőtlenül Ígérgetett. Ez a speciális helyzet ■ megköveteli, hogy a párt helyi politikát folytasson. Meg kell magyarázni, hogy Nagy Káról y milyen áruló politikát folytatott, hogyan csapta be a pártot, a dolgozókat, közben mindig kommunistának mondta magát, stb. Szükségesnek látom a helyi fehérkönyv kiadását. Ez segíti a pártszervezet, a kormánybiztos munkáját. Ha ezt alkalmazni fogják, a politikai hangulatban, a taglétszám alakulásában alapvető változást fogunk tapasztalni. Ahhoz, hogy eredményesebben tovább mehessenek, aktivan, bátrabb politikai munkát kell végezni, ez a gazdasági termelőmunkára is hatással lesz. Fehér et. Porcelángyár igazgatója. Azt tapasztaltam, amikor átvettem az üzemet, hogy a párt szerepe, tekintélye nem olyan, mint kellett volna, s hogjr az ellenforradalmárokkal szemben nem tudtuk az erőt felmutatni, annak ez az oka. Nagy igazgatót kedvelik a dolgozók egy kicsit, ez tény, ezzel az Üggyel nem mentünk ki a dolgozók felé. A munkástanáccsal a pártszervezettel együtt beszéltem, de nem ismerték el azt a káros befolyást, amit az üzemre gyakoroltak. Vállalták azt a megoldást, hogy egy gyűlést hívjunk össze és ott beszámolnak, ne tűnjenek el szó nélkül nehogy a dolgozók szemében, mint mártírok szerepeljenek. A kommunisták visszahelyezése szóba került, megnehezítette a helyzetet az, hogy az IB nem foglalt konkrétan állást egyes dolgozók ügyében. Előfordult a tagfelvételeknél az is, hogy a taggyűlés nem javasolta egyesek felvételét, a határozat azonban nem kerület az illetékes helyre felvették a pártba és olyan helyre állították, ahová nem lett volna szabad. L----------------------------------j