Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.19.a/1)

1989-04-08

Korcsog György elvtárs, XIV/2. körzet Azt hiszem, hogy a Szkokén elvtárs bevezető előadása és a hozzá ­szólások is nyilvánvalóvá teszik, hogy szükség volt erre a küldött ­értekezletre, értelme van, hogy leültünk tanácskozásra. És meggyőző ­désem az is fél évvel ezelőtt hasznos lett volna és értelme lett volna, mint most. Minden problémát, nehézséget, gondot figyelembe véve, amit az elvtársak felvetettek és abban osztozva nekem az a véleményem, hogy nem eshetünk abba a hibába, amit társadalmi vetü ­letűben, párton belül elmarasztalunk, elítélünk. Hogy a múlt értékeié sében elfeledkezünk az eredményekről és csak a hibákat vetjük fel. Én azt hiszem, hogy ebben a nehéz helyzetben is fel kell azért is ­merni, hogy ez alatt az egy év alatt, ami a májusi pártértekezlet óta eltelt, valami nagyon komoly tiszteletre és megbcsülésre érdemes változás történt. Megmondom őszintén, hogy nem tudtam volna elkép ­zelni, hogy Szkokán elvtárs 2 évvel ezelőtt ilyen bevezetőt tartott volna egy ilyen plénumon. Az ő beszámolójában is tükröződik az az er ­kölcsi, politikai változás, ami a májusi Pártértekezlet óta párton belül végbement. És tükröződik a hozzászólásokban is olyan értelemben véve, hogy gyakorlatilag bármilyen oldalról közelítettük meg a prob ­lémákat, azért az alapvető irányban találkoznak az elképzelések és az elgondolások. Hiba az, hogy nem kaptuk meg ezt a tájékoztatót a többi anyaggal együtt a pártértekezlet előtt, mert gondolom, jobban fel tud tünk volna készülni és hasznosíthattuk volna akár a hozzászólásokban, akár a további munkában. Javaslom, hogy a programhoz beveztőben érdemes volna röviden summázva a Szkokán elvtárs által elmondottakból kivéve a lényeget, röviden tömöríteni, hogy gyakorlatilag itt, Zuglóban a pártértekez ­let óta mi történt, hol mutatkoznak eredmények, milyen területen vannak az alapvető hibák és mi a fő tennivaló. Egy-két kérdésre röviden kitérek. Engem rendkívül aggaszt, de nagyon, hogy nap mint nap ráébredek arra, tudomásul veszem vagy észreveszem, hogy én, az egyszerű párttag és a pártvezetés nagyon sokszor nem beszélünk egy nyelven. Rendkívül aggaszt, hogy minden jó szándékom és törekvésem ellenére is nagyon sok alapvető kérdést egé ­szen másképpen nézek, fogom fel, értelmezem, mint ahogy a legfelsőbb politikai vezetés részéről tapasztalható.

Next

/
Oldalképek
Tartalom