Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.19.a/1)

1989-07-13

72. módosító javaslatokkal, hogy úgy mondjam megtámadni. Dr. Duobrovszky Sándor MÍJKI Pártszervezete: Kedves elvtársak a módosító javaslatom egyébként, ami nem személyes javaslat, hanem a reformkor képviselői által kidolgozott módosí ­tási javaslat a következő. Tehát egyetértünk azzal, hogy szekciók ­ban történjen a szavazás, ez egy nagyon jó gondolat, de azzal nem értünk egyet, hogy ezeket a szekciókat lényegében egy ilyen többségi határozattal arra kényszeritsük , hogy ma szavazzanak. A szekcióknak legyen joga, tehát delegálja lényegében ez a tes ­tület delegálja szekcióknak, necsak jogot, hogy küldöttet vá­­lasszon, delegálja azt a jogot is egyébként, hogy mikor válassza meg ezt a küldöttet. Én úgy gondolom, hogy a küldöttválasztás mint tény, jogilag, vagy egyáltalán érdemi hierarchiát tekintve, egy magasabb rendű dolog, minthogy mikor választanak egy küldöttet tehát nem lehet egy magasabb rendű körülményt delegálni és egy alacsonyabb rendű körülményben megkötni ennek a szekciónak a kezét. Tehát ezt szerettem volna elmondani. Ez lényegében azt a problémát azonnal feloldja, mert az a szekció, vagy azok az elvtársak akik úgy gondolják, hogy ma meg akarják választani a küldöttüket, összeülnek, megválasztják, azok a szekciók pedig mint mi tudományosak úgy hát mi úgy is szeretünk sokat beszélni, mi összejövünk majd valamikor, megpróbáljuk összehívni a párt ­tagokat és hát megválasztjuk azt az embert, akit szeretnénk ott látni és akkor ezzel gyakorlatilag, úgy gondolom, hogy megoldó ­dik a probléma. Én attól tartok,hogy ha mi itten kemény a kemény ­re alapon fogunk arról vitatkozni, hogy ma válasszunk, vagy ne akkor ez - szerintem egy semmibe vezető ut, mert megítélésem szerint vannak olyan szekciók, ahol nem lehet ma megválasztani küldöttet és vannak olyan alapszervezetek, ahol egyszerűen ezt nem fogják tudomásul venni. Ez lenne a tisztelet teljes javas ­latom, amit hát írásban is benyújtottunk tegnap a pártbizott ­ságnak. Köszönöm.

Next

/
Oldalképek
Tartalom