Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.19.a/1)

1989-07-13

4 szavazzon. Köszönöm szépen. Ez szemmel látható többség. Meg ­kérem a szavazatszámláló bizottság elnökét és tagjait, hogy tennivalóik egyeztetése végett, rövid megbeszélést tartsanak meg itt kint az előtérben. Itt szeretném azt elmondani, hogy tekintve, hogy a küldöttér ­tekezleten folyó tanácskozásról magnófelvétel készül, és ez a felvétel csak akkor lesz technikailag is használható, ha a hozzászólók a mikrofonba beszélnek, tehát kérem, hogy minden hozzászóló, minden esetbe fáradjon ki a mikrofonhoz. Tudom, hogy ez technikailag bonyolítja az értekezleten a hozzászólá ­sokat, de erre feltétlenül szükség van. Kedves Elvtársak! Ahhoz, hogy a küldöttgyűlés működési szabályait, tevékenységének tartalát meghatározzuk, szükség van egy ügyrendre. Erre az ügy ­rendre vonatkozó javaslat Önöknél megtalálható. Remélem, hogy valamennyiüknek volt ideje áttanulmányozni . Javaslom, hogy az ügyrend 6. pontját ne most, hanem külön, majd a második napi ­rend keretében vitassuk meg. Erre vonatkozóan Borszéki elvtárs ismertetni fogja a kerületi pártbizottság állásfoglalását, valamint a pártszervezetektől erre a témára vonatkozó beérkezett javaslatokat, és majd e vita után fogunk határozni. Megkérdezem, hogy ezzel kapcsolatban van e valakinek észrevétele. Tehát arra az indítványomra vonatkozóan, hogy az ügyrend 6. pontjáról most ne nyissunk vitát. Ha ezzel kapcsolatba nincs senkinek észrevé­­tele^ akkor ezt úgy tekintem, hogy ezt az indítványt elfogadják, és ezek után az ügyrendben, az ügyrendről, a 6. pont kivételé ­vel vitát nyitunk. Hangsúlyozom, hogy mind a napirendi pontokat, mind a küldöttekre javaslatot tevő bizottság megerősítését és a választási bizottság kiküldését illetően a küldöttértekezlet ­nek döntésre kell jutni. Kérdezem, hogy az ügyrend-tervezettel kapcsolatban kinek van kérdése, észrevétele vagy javaslata. Tessék parancsolni. Elvtársak! Eddig két észrevétel érkezett. Az egyik az volt, hogy a lo perces hozzászólási idő sok, a másik észrevétel pedig az, hogy az ügyrend j avaslatában ne megvonhassa az elnök lo perc letelte után a szót, hanem határozottan vonja meg, és a hozzá ­szólás 8. percében valamilyen előjelzés történjen a hozzászóló számára. L J

Next

/
Oldalképek
Tartalom