Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.19.a/1)
1989-04-08
107 feljebb kell follyon. Egyetértek Pelyva elvtárssal, és inkább azt kellene támogatni, ha már erről beszélünk, hogy a tulajdonviszonyokon kell változtatni, hiszen ma ennek az állami tulajdoni lakásállománynak, tulajdonképpen igazi tulaj donosa nincsen. Ha politikai kérdésről beszélünk, mert ez egyéb ként az is, mert ez a fővárosban nagyon lényeges, hiszen a többsége állami lakásban lakik, és akkor ami kérdés lehet az az, hogy mi a lakbér fogalma, és hogyan alakul ez a jövőben? Ez politikai kérdés is, és egyben bizalmi kérdés is lehet. Még egyre szeretném felhivni az ülésen jelenlévőket, csinál tam egy statisztisztikát arról, hogy kinek milyen beosztása van. Kérem szépen a pártbizottsági titkár 2, középvezető 9, intézményi középvezető 4, beosztott munkás 1, nyugdijas 4. Sem felsőszintű vezető, sem pedig a munkásnak az arányát én magam szerint nem tartom célszerűnek, megfelelőnek. Dr. Farkas Imre elvtárs XIV/14. körzet: Kedves Elvtársak én a 10 perces hozzászólásomat 3 percben próbálom elmondani. Én úgy érzem, hogy a határozati javas lat nem tükrözi azt a veszélyt, amelyet régi vezetőink bűne és mulasztásaiban saját gyengeségeik miatt kerültünk. Amikor némi izelitőt kaptunk március 15-én, ahol egyik szónok csak olyan csekélységet mondott, hogy a magyar nép tudatából ki kell törölni a szocializmust. Nem értek egyet! Beszélgetnünk kell az emberekkel, azokkal az emberekkel akik az új hely zetben elbizonytalanodtak és közömbössé váltak. Hol? A munka helyeken, a pártban, ha kell az utcán. Az új pártok és szerve zetek röplapokat osztogatnak. Nekünk is vissza kell térnünk a felszabadulás utánni években eredményesen alkalmazott agitációs módszerekhez. Akkor biztosan könnyebb volt a dolgunk mert békés jövőben reménykedtünk, a nép bizalmát kellett elő ször megszereznünk. Szocialista alapon és egymással összehan goltan kell megvalósítani a politikai intézményrendszer reformját. 106