Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.19.a/1)
1985-02-16
A Nyugdíjas párttagjainkkal hogyan legyünk? Gondolkodjunk. Próbáljuk ki a Telefongyár által felvetett javaslatot. Tagdíjfizetés, hovatartozás, központból szabályozni ezt nem lehet. Azt nem tudjuk vállalni, ami nagy nyomásként nehezedik ránk, hogy tagdíj csökkentést hajtsunk végre. A párt éppen tapasztalatai alapján fogadta meg azt, hogy lehetőség szerint úgy alakítja életét és munkáját, hogy el tudja tartani magát. Kedves Elvtársak! Végül engedjék meg, hogy mégegyszer kifejezzem azt a meggyőződésem, hogy az elmúlt 5 év munkájára alapozva a következő időben is ilyen szorgalmas munkával, helytállással lesznek részesei a Kongresszuson megszületendő határozatok megvalósításának. Ehhez kívánok további jó munkát és tanácskozást. Szabó Béla elvtárs, levezető elnök: Tisztelt Pártértekezlet! Kedves Elvtársnők! Kedves Elvtársak! Az első ás második napirend feletti vitát lezárom. Felkérem Szkokén Ferenc elvtársat, foglalja össze a vitát, az elhangzottakra adja meg a választ. Szkokén Ferenc elvtárs válaszadása: Már több hasonló pártértekezleten vettem rész'-, é« óhatatlanul elfogja az embert az érzékenység, a visszaemlékezés. A mai pártértekezlet felszólalóinak témái között igen sok hasonlatosságot találtam, ami azt is bizonyítja, hogy az alapokban egy hullámhosszon vagyunk. Sem Zuglóban, sem az országban sehol nem kell attól tartani, hogy a pártnak bármelyik szférából vissza kellene vonulnia. Nagy örömmel hallgattuk, hogy nagyobb hangsúlyt fektettek az elvtársak arra, hogy a taggyűléseken felvetetteket itt is elmondják.