Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.19.a/1)

1985-02-16

86 Igen reálisan látja a helyzetet és programja van a megoldásra, de meg kell teremteni a közvélemény hangulatát, hogy pontosan ugyan úgy fogadja el, ahogy a valóság adja. A rossz közérzettel összefüggésben én is felvetem, hogy amihez mérünk és milyen mércével mérünk, amikor a jelenlegi állapotunkat megítél­jük. A 40 éves évforduló nem csak ünnepi szavakban jelenik meg, hanem szi­gorú és kemény tényeket is sorakoztat. A 40 évvel ezelőtt a lakosság 64X-a élt falun, ma 56%-a a lakosságnak városon él. Milyen nagy népvándorlást jelentett ez az elmúlt négy év­tizedben? A nemzeti jövedelem 1984-ben 6,3-szerese volt az utolsó békeévben, 1938-ban nyilvántartottnak. Az ipar 9-szeresét, a mezőgazdaság több, mint kétszeresét termelte. 18,5 millió tonna gabonát állított elő a mezőgazdaság. A lakosság reáljövedelme 3,5-szeresére, 1 főre jutó 3,3-szorosára nőtt. 1984-ben a statisztika adata szerint minden magyar lakosnak 75,5 kg volt a húsfogyasztása. 100 háztartásra 105 televízió, 97 hűtő, 97 mosógép, 32 gépkocsi, 1951-1984 között több, mint 2,2 millió lakás épült. Ha feltesszük, hogy honnan indultunk és hová jutottunk, azt hiszem, hogy a bizonyítási alapunk egy kicsit objektívabbá válik. Mit kell tennünk, mi a megoldás? Nem úgy kérdezem, hanem mi, akik fe­lelősek vagyunk mindenért. Ha visszagondolunk a XII. Kongresszus feladatmeghatározásához, azt mond­juk, hogy helyes programot adott a Komgresszus, nagy nehézségek árán tel­jesíteni tudtuk. A nemzetközi fizetőképességünket megőriztük. A külfÖldu adósságainkat 15%-kal csökkentettük. Lehetett volna több is, de ez nem lebecsülendő eredmény. Megőrizhettük az ellátás kielégítő szintjét. A zöldségellátásnak közér­zetromboló hatása volt. OTP betét 219 milliárd forint.

Next

/
Oldalképek
Tartalom