Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.19.a/1)

1985-02-16

80. Az elmúlt .idő sorsfordulót jelentett számunkra. Idéz Grósz Károly elvtárs Budapest első titkár elvtárs beszédéből, nem kell szégyenkeznünk amiatt, ami az 50-es években tettünk, az 50-es évek alkotói itt vagyunk. Az élet Zuglóban is megvál­tozott, a Népstadion, a korszerű üzemek, kutatóhelyek, az első úttörőcsapat. !0 éve a volt Stefánia ut 61-ben alakult meg a pártbizottság, 10 évig dolgozott itt. Zugló azonos egy mikro-Magyarországga1. A vezetők látogatása régebben természetes volt, ma egyre rit­kább és formálisabbá vált. Meggondolandó, a körzeti alapszervezetek létezése, alterna­tív megoldásként minden üzem választana magának patronálás céljából egy körzeti alapszervezetet. Az üzemeknek megvan a lehetőségük konstruktív együttműködés létrehozására. Mint hivatásos propagandista, a tudatformálás döntő szere­péről beszél. Idézi Kádár Oános elvtársat, a IX. kongresszu­son elmondta, hogy aki nincs ellenünk az velünk van. Most az aktuális, hogy az van velünk, akit meggyőztünk, igy mondta Káder elvtórs a XII. kongresszus zárszavában. +0 éve ha főtéren megállt valaki és hosszan nézte az óramu­tatót bolondnak tartották volna, most nézzük a "csodatloboz­­ban" hogy megy a mutató. Valóban a TV a mindennapos népgyü­­lés lehetőségét biztosítja. Nálunk kevesebbet csak Albánia sugároz, hétfői adás nincs. A 10 óra utáni műsorzárás az ener­gia takarékosság miatt van. KB 100 ezer videomagnó van, el­vonják a figyelmet a TV-től. A MAFILM tenne lépéseket, hogy a hétfői napot megkaphassa adásnapként. Kábel TV üzemelte­tése csak elgondolásokat igényel, antennarendszerek összeil­lesztésével létrehozandó. A kerületi elvtársak gondolkodjanak ezen, akár kísérleti jelleggel létrehozható kísérletképpen az egyik lakótelepen egy kábel TV rendszer. Nem szabad túl hosszú időszakokra terveznünk és világraszóló programokat előirányoznunk, a kapitalizmus létezik, a szoci­alizmus még nem képez egységes világrendszert, ahogy azt az 50-es években jósoltuk. Köszönöm a meghallgatást.

Next

/
Oldalképek
Tartalom