Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.19.a/1)
1975-02-15
"I- 2 -Az elmúlt négy esztendőben kommunisták és pártonkivüliek összefogása eredményeképpen tovább erősödött, fejlődött szocialista államunk, a népi hatalom, és szükebb hazánk Zugló. Jelentős lépéseket tettünk a szocializmus magasabb színtű építése terén. Eredményeink mellett azonban - jól tudjuk - nehézségeink, gondjaink is vannak. Ezek megoldása fokozott munkát követel tőlünk, és a mai tanácskozásunk arra is hivatott, hogy az eredmények rögzítése mellett a további fejlődés útját segítse elő. E néhány gondolat után térünk rá Pártértekezletünk érdemi munkájára.- Megállapítom, hogy Pártértekezletünk határozatképes, mivel a küldöttek .......... száma vesz részt. Hiányzó ....... ? Egyben bejelentem, hogy a/küldöttekre vonatkozó pontos jelentést a Pártértekezlet összetételét illetően a mandátumvizsgáló bizottság későbbi időpontban úgyis fogja ismertetni. Kedves Elvtársak! Ismertetem a küldöttértekezlet napirendi pontjait* 1./ A kerületi Pártbizottság beszámolója a X. Kongresszus óta végzett munkáról; állásfoglalás a Kongresszusi Irányelvek és a Szervezeti Szabályzat tervezethez.