Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.19.a/1)

1975-02-15

- 3 -lalást és intézkedést igényel. Az irányelvek azon célkitűzéseivel, amely azt rögzíti, hogy a szocializmus építésével együttjáró az életszínvonal emelkedése és a munkából származó személyes tulajdonban lévő javak bó'vülése teljes az egyetértés.- A szocialista demokrácia, az üzemi, a munkahelyi demokrácia továbbfejlesz­tésének kiemelését. Általában az a vélemény, hogy ez nem felel meg a kor követelményeinek. Szükség lenne az üzemi demokrácia fejlesztésének részle­tesebb kifejtésére. Az irányelvek kissé a beleszólásra összpontosít és nem az érdemi jog és kötelesség fejlesztéséte. Egyértelműbben kellene tisztázni, hogy az érdemi ügyeket tájékoztatás vagy döntés céljából kell-e a dolgozók elé tárni. Meg kellene határozni az üzemi, illetve a munkahelyi demokrácia to­vábbfejlesztése érdekében azt is, hogy a társadalmi szervek mellett az állami és gazdasági vezetődnek mi a feladatuk és felelősségük. Teljes egyetértés van abban, hogy a szocialista brigádmozgalomnak jelentős szerepe van az üzemi demokrácia fejlesztésében. Javasoljuk a kongresszus­nak, hogy határozatban rögzitse a pártalapszervezetek felelősségét és felada­tait a szocialista brigádmozgalom továbbfejlesztésével kapcsolatban, figyelembe véve a szakszervezetek ezirányu munkáját.- A tanácsokról szóló résznél - az eredményeik és a fejlődésük elismerése mel­lett - kerüljön az is megállapításra, hogy nem mindenütt töltik be feladatai­kat. Munkájukban sajnos még sok a bürokratikus vonás, melynek megszünte­tése igen fontos feladat.- A szocialista törvényesség fejlesztésével kapcsolatosan javasoljuk, hogy a kong­resszus igényelje annak következetesebb, esetenként szigorúbb érvényesitését és az eljárások gyorsitását. A pártbizottság egyetért azzal az értékeléssel amit az irányelvek a gazdasági épitőmunkánk eddigi eredményeiről adott. Helyesli és támogatja a központi irá­nyítás erősítésével összefüggő célkitűzéseket. Egyetért azzal is, hogy a Központi Bizottság következetesebben kiván érvényt szerezni a gazdaság minden szintjén a határozatok végrehajtásának és hatékonyabbá akarja tenni a pártellenőrzést. A pártbizottság ugyanakkor a következő problémák konkrétabb kihangsulyozását, elemzését javasolja:

Next

/
Oldalképek
Tartalom