Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.19.a/1)
1970-10-17 - 1970-10-18/II
7o. november 9* Xiv \ O 1I> Komjáth István elvtársnak H u n g e x p ó Kedves Komjáth elvtárs A kerületi párt VB. október 2J.-1 ülésón elemezte, értékelte a kerületi oá ctértekezle t munkáját és ezen belül a küldöttek hozzászólásait. Kószünetünket fejezzük ki hozzászólásáért, mert az elősegítette a tanácskozás eredményességét. A hozzászólása során elmondott problémákkal, megállapítások kal és javaslatokkal egyetértve az alábbi aegállopitásokat teSSZ dk • jjassp' A kerületi PB pozitívnak ítéli meg pártszervezetük munkájában, hogy - sajátos helyzetüknek megfelelően - nagy súlyt helyeztek és helyeznek párttagságuk és dolgozóik politikai felkészítésé re és ennek következményeként sikeresen hnrcoluak ós harcolnak az imperializmus fellazító politikájával szemben, mely jelent kezik napmint-nap a vásároz: és kiállítások alkalmával. A Politikai Bizottság-nak a ” ^árt, káder és állami személyzeti munka” pártéllenérzésének továbbfejlesztésére hozott helyi végrehajtáoa-során tett megállapításai tükrözik, hogy pártszerve zetük e határozat eredményes végrehajtásáért jól tevékenykedik. A megemlített problémák megszüntetése legyen a pártszervezet jövőbeni fő feladata. Mint tapasztalatot a kerületi pártmoz galomban is felhasználjuk. Egyetértünk azzal a megállapításával is, hogy a szakszervezet és ezen belül a hetyi szakszervezeti mozgalomban nagyobb suly- Jal kell, hogy jelentkezzen egyrészt a dolgozók nevelése, más részt • problémáknak,igényeiének a jobb kielégítése, a javasla tok és észrevételek felhasználása. Helyeseljük azokat a módsze reket, melyet a pártszervezet és párttagság tevékenységében fel használt, mert azzal elősegítette a munkafegyelem jobb kialakí tását. Kívánunk Komjáth elvtársnak munkájában további sikereket, jó erőt, egészséget. Elvtársit üdvözlettel Z& k. | Se hűmet h ‘ János első titkár i2o