Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.19.a/1)

1962-10-16 - 1962-10-17/I

- 56 -Végezetül engedjék meg az elvtársak, hogy egy kötelezettségnek tegyek eleget, hogy a küldöttértekezlet fogadja el a kerületi Pártbizottság le ­mondását, egyben megköszönöm az elvtársaknak a kerület aktiválnak lel ­kei segitő munkáját ami 5 év során az. elvtársakat jellemezte, s amely nélkül a kerületi Pártbizottság nem tudott volna ilyen eredményt elérni. A másik személyi jeleggü bejelentés, amit Venéczi elvtárs tett meg. Gondolom a küldött elvtársakat is kissfe váratlanul érte, bár magamra nézve kötelezőnek tartom á hogy a Párt rendelkezik a káderek felett és ezt tudomásul veszem. Egy pártmunkás oda megy, ahova a Párt küldi A XIV. kerületi Pártbizottság volt a harmadik helyem, dolgoztam a Ganc gyárban, Budapesti Pártbizottságon és egy esztendeje itt a kerületben, az elvtársak között. Mindennek ellenére, hogy tudatában vagyok annak, hogy a kommunistának oda kell menni, ahova a Part állítja, váratlanul ért.Rövid idő volt amit itt az elvtársakkal eltöltöttem és amire meg ­szoktam volna, megismertem az elvtársakat, az üzemeket, mivel tudják az elvtársak, hogy félévig jártam az üzemeket és mire megismertem más területre kell mennem. Szeretném kifejezni azt a meggyőződést és véleményt, hogy itt a XIV. kerületben nagyon jó harcos elvtársat kommunistát, aktívát ismertem ' meg és személyszerint is nagyon sokat köszönhetek az elvtársaknak. Átsegítettek a kezdeti nehézségeken, ami // ilyen funkcióval, illetve változásnál jelenkezett. Szeretettel fogadtak az elvtársak és segítettek a munkában és megköszö ­nöm. -^mennyiben a pártbizottsági határozatot elfogadják azok végrehaj ­tásához sok sikert és jó egészséget kívánok az elvtársaknak. Kelcsuti László elvtárs: / elnök/ Az első napirendi pont lezárásával kapcsolatban, több kérdésben határoza ­tot kell hoznunk. Megkérdezem, hegy a vitával kapcsolatban a zárszóval kapcsolatban, a ha ­tározati javaslat kiegészítésével kapcsolatban van-e a küldőut elvtursak­­nak észrevétele. Ész/revétel nincs, akkor együttésen szavazzon a küldöttértekezlet a ke ­rületi pártbizottság beszámolója, a Beviziós Bizottság beszámolója a vi ­ta, -valamint a zárszó felett és ugyanakkor szavazzon a határozati jav*-v­­lat felett, amit Méhes elvtárs módosított, és végül, hogy tudomásul vt . szí a pártértekezlet a Pártbizottság és a Revíziós bizottság lemondását. Pel teszem szavazásra a kérdést, aki mindezekkel egyetért küldött igazol ­ványával szavazzon. Ki van ellene, ki tartózkodik. Megállapítom, hogy a kerületi küldöttértekezlet egyhangulat elfogadta a fenti javaslatokat. Veszem magamnak azt a bátorságot, hogy megemlítsem azt, hogy az elmúlt 5 év alatt a pártbizottság Jó munkát végzett, és ezért javasolom, hogy a kerületi küldöttértekezlet mondja ki köszönetét a kerületi Pártbizottság ­nak és fieviziós Bizottságnak munkájára. Aki ezzel egyetért küldött iga ­zolvánnyal szavazzon. Megállapítom, hogy a küldöttértekezlet elismerését és köszönetét fejezi ki a kerületi Pártbizottság ás Revíziós Bizottság eredményes és jó raunká­küldöttértekezletünk első napirendi pontját megtárgyaltuk, követke ­ző második napirendi pont a Pártbizottság tagjainak, póttagjainak, Revízi ­ós bizottság tagjainak, valamint a Budapesti Pártbizottságra a küldöttek megválasztása, amit az elvtársak részére ^sokszorosítottunk és szétosz ­tunk és a jelölő bizottság közben elmondja, hogy a KB. utasítása szerint a jelölés módja hogyan fog megtörténi.

Next

/
Oldalképek
Tartalom