Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.19.a/1)

1959-10-17 - 1959-10-18

t— Tn » 00700 » A nunikaversennyel kapcsolatban egy-két gondolatot - szeretnék még elmondani: az egyik, hogy a munkaverseny, mint mindnyájan tudjuk, lent folyik a műhelyekben és éppen ezért, ennek három főfigurája, a pártbizalmi, aki az adott területen a kommunisták kezdeményező, a versenyt politikailag alátámasztó tevékenységét ke? 1, bog;-' biztosítsa, a második a szakszervezeti bizalmi, aki a versenyt szervezi, összefogja és mozgásban tartja, elsősorban a pártönkivülieket, és a harmadik'a művezető, aki a verseny feltétednek megteremtésében és értékelésében fejti ki a te­vékenységét. E három főfigura együttműködésétől és tevékenységétől függ a munkaverseny eredményessége, a ami összefogja, nem lehet más, mint pártszervezeteink összefogó és koordináló ereje. hálunk még az a tapasztalat, elvtársak, hogy a Párt,a /•h, . ■ ze.as.- ,.i vezetés, a szakszervezet részéről sokszor úgy te­kintik a munkaversenyt, mint eszközt a termelési kérdések megoldására. Pedig a munkaverseny nemcsak egyszerűen eszköze a termelési problémák megoldásának. Elsősorban az a feladata, de a véleményünk szerint a munka­verseny embert formáló eszköz is a kezünkben, a kommunista nevelés eszköze, a szocialista erkölcs, a munkamorál, ki­alakítója kell, hogy legyen. Olyan eszköz, amely a dolgozókat a közösség, a társadalom javára végzett munka emberévé ala­kítja át. őzt az oldalát, ezt a szerepét se hagyjuk fi,'gyeimen kívül, amikor a munkaversenyről beszélünk, a mukaversenyt fejlesztjük, vagy munkaverseny tartalmi, vagy szervezeti problémáival foglalkozunk. Különösen fontos és szükséges ez a pártszervezeteink részére. <■' Ha elfogadjuk azt, hogy a jövőben erőink zömét a termelé­kenység növelésére és az önköltség csökkentésére fogjuk fordítani, akkor biztosítanunk kell azt is, hogy a munka­verseny iránya is erre a területre terelődjön át, másrészt biztosítani kell azt is, hogy az anyagi ösztönzőerőket is ennek megfelelően úgy a gazdasági vezetésnek, mint a szakszervezetnek és harmadrészt, hogy megkeressük és megtaláljuk, kidolgozzuk e feladat megoldásának a politikai ösztönző erőit is, ami elsősorban és elsődlegesen a párt, a párt s z e rv o z e t e ink f e 1 adat a. Kiért szeretnénk ezt aláhúzni? Azért, mert a tapasztalatok azt mutatják, hogy nagyon jó határozatokat tudunk már hozni a gazdasági vezetésnek, a meg gazdasági problémák •megoldásában, de arra vajmi keveset, hogy ennek a feladat­nak meg oldásában milyen politikai, ösztönzőerőket használunk fel. ■ t--------—J

Next

/
Oldalképek
Tartalom