Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.19.a/1)

1959-10-17 - 1959-10-18

f ' . ./24 J- 8 -, és az év végére már olyan versenymozgalom született, amely ered­ményeként a dolgozóinknak 26 napos nyereséget tudtunk kifizetni. Dolgozóink jó hangulatát és versenylendületefi felhasználva az el­ért eredményeket tartani tudtuk és ezen túlmenően 1959* eddig el­telt időszakában még tovább tudtuk növelni. A hévégi hajrá munkát sikerült kiküszöbölni, és a tervszerű termelés eredményeként a első féléves tervünk termelési tervének teljesítése alapján vál­lalatunk elnyerte az ólüzem címet. Az eddigi kiértékelés alapján a mai napig 24 nappal vagyunk előre az éves tervünk teljesitésébn. Ez azt jelenti, hogy az éves tervünket kongresszusunk befejezéséig értékben teljesíteni fogjuk. Ugyanakkor az önköltségünk is kedve­zően alakult. Az 1959» évben a 91 %-os önköltséggel szemben a III. negyedév végére 06,9 %-ra csökkentettük. Vállalatunk dolgozói pártunk VII. Kongresszusának tiszteletére 1 millió 200 ezer forint vállalást tettek. Ezt a pártkongresszus tiszteletére teljesíteni fogjuk. Azt is el kell mondani, hogy ezzel a túlteljesítéssel mintegy 18 ezer db. csempével termeltünk többet, amely 1200 fürdő­szoba kicsempézéséhez elegendő. Dolgozóinkkal megbeszélve előzőleg, velük egyetemben vállaljuk, hogy az év végéig vállalásunkat 100 ezer forinttal megemeljük és azt teljesíteni is fogjuk. Ahhoz, hogy a küldttértekezletnek ilyen eredményekről számolhatunk be, nagy ré­sze volt pártszervezetünknek, szakszervezetünknek és KlSZ-szerve­­zetünknek. A pártszervezet idejében lééett fel az év elején főleg az egyes műszaki dolgozóknál jelentkező önelégültséggel szemben és 1959-os évi gazdasági feladatokat a dolgozókkal való megismer­tetésével, a tömegszervezetek bevonásával egyetemben jól oldotta meg. Dolgozóink körében kedvező hangulat alakult ki pártunk KB 1959* március 6-i határozata iránt, amely újabb lendületet adott ' dolgozóink termelési kedvéhez. Az eredményeink nem rosszak, de koránt sem vagyunk elégedettek és a VII. kongresszus irányelveinek ismeretében tudatában vagyunk annak, hogy a szocializmus minél előbbi felééitésében üzemünknek az eddigieknél sokkal nagyobb feladatokat kell megoldani. Ez a gondolat vezet bennünket a to­vábbi munkánkban ős bízunk abban, hogy a párt irányitása mellett ezeket a feladatokat végre is tudpuk hajtani. Lehetőségeink meg­vannak ahhoz, hogy most, a Kongresszus előtt és az elkövetkezendő időben üzemünkön belül még szélesebb körben bontakoztassuk ki a eredményeink további növelésének egyik mozgató rugóját-, a szoci­alista munkaversenyt. Ehhez szükséges a pártszervezet, a gazdasági vezetés mindennapos nevelő, felvilágosító munkája, amely a dolgo­zók gondolkodásának, átformálásának kérdésében nyújt döntő segít­séget. Hiba volna, ha azt gondolnánk, hogy üzemünkben már minden munka jól megy. Ezek a hibák a pártszervezettel való még jobb együttműködés alapján kijavíthatók. A legfontosabb tennivaló most üzemünkben, a pártszervezetünk soraiban mutatkozó hiányos­ságok, hibás nézetek felszámolása, amely a párt cselekvési egy­ségét kell, hogy erősítse. A pártszervezetünk soraiban is érez­hető a "minden jólmegy'’ hangulat, amely párttagok pártmunkában való viszonyában is tükröződik. Egyes párttagonál előtérbe ke­rül az önző anyagi érdek, amely szintén nem emeli a párt egysé­gének a színvonalát, ahhoz, hogy a pártszervezet soraiban ezeket a fogyatékosságokat fel tudjuk számolni, elsősorban feladatként áll előttünk a párttagok politikai, elméleti színvonalának emelése. Melynek alapján a most beinduló oktatási színvonal növelésével kell biztosítani. Ha a pártvezetéssel egyetemben ezeket a hiányosságo­­kát fel tudjuk számolni, akkor az egyes gazda.é < Lyes gazdasági problémáknak L-------------- _J

Next

/
Oldalképek
Tartalom