Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártépítési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.18.a/10)

1983-12-06

á I- 8 -A kisebb létszámú alapszervezeteket a vezetőségek jobban át­tudják tekinteni, ezzel is javultak a tagsággal való foglal­kozás feltételei. A decentralizálás után a körzeti pártalapszervezetelcben megtör­tént a pártcsportok létrehozása, munkájuk beindítása, a körze­tekben tevékenykedő körzeti IINF Bizottságokkal, tanácstagokkal, lakóbízottSágokkal a kapcsolatfelvétel. A körzeti IINF bízott ságolc­­j kai való együttműködést jelenleg még részben akadályozza, hogy mű­ködési területük nem esik egybe, hisz a pártkörzetek száma meg­haladja a ITNF bizottságok számát. A nyár folyamán megválasztott lakóterületi pártvezetőségelc ^ elkezdték munkájukat. Munkaterv alapján rendszeresen megtartjálc vezetőségi üléseiket és a titkári értekezleteket. Munkájuk közép­pontjában az alapszervezetek konkrét gyakorlati irányításának kialakítása, ill. az állami és társaddmi szervekkel való kapcso­latteremtés állt. Igen fontosnak tartjuk, hogy a szervezeti áta­lakítás után sem csökkent a kerületi Pártbizottság és a lakóterü­leti pártalapszervezetek vezetőinek, aktivistáinak hagyományosan jó kapcsolata. A kerületi Pártbizottság 1983-ban is nagy figyelmet fordított a tömegszervezetek és állami szervek tevékenységének koordinálá­sára, munkájuk segítésére. A kerületi Tanács az ezévi munkájának egyik legjelentősebb része az 1983* január 1-ón bevezetett szervezetkorszerűsítési intézkedések voltak. Az átszervezés céljai időarányosan teljesül­tek, a szervezeti egyszerüsités megvalósult, ugyanakkor ennek tartalmi vonatkozásai még nem teljeskörüelc. A szervezetkorszerű­sítés a szükséges előkészítéssel, körültekintéssel, a folyamatos működés biztosításával, az indokoltnál nem nagyobb kádermozgással, kellő humánus szemlélettel történt. A szervezetkorszerűsítés része a közigazgatás lcorszerüsitésére és továbbfejlesztésére korábban hozott felsöbbszintü párt- és állami határozatokban foglalt elképzelések gyakorlati végrehajtásának. Két alapvető gyakorlati célja: az apparátus belső szervezeti tagozódásának megváltoztatása és a fővárosi szakigazgatási szervektől kapott uj feladat és 40 '■——— --------------------------------------------­___________________________________________________ ___________________

Next

/
Oldalképek
Tartalom