Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártépítési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.18.a/10)
1983-12-06
i1 é- 2 -pártfegyelem továbbiéjleztósére hozott határozat a széleskörű előkészítő munka segítette a párt belső élete terén meglévő tennivalók megoldását. A XII. Kongresszus határozatának megfelelően a párt belső élete továbbfejlesztésének alapkérdéseként kezeltük, hogy a párt vezető szerepe a párt és a tömegek közötti kölcsönös I bizalom erősödése, további szélesítése valósuljon meg. Ezért munkánk középpontjában a határozatok célirányosabb, következetesebb előkészítése, levitele, a megvalósítás szervezése állt. Ennek elérése érdekében fontos kérdésként kezeltük a kerületi párttestületek, a munkabizottságok politikai felelősségének növelését, a korábbinál alctivabb bevonásukat a feladatok megoldásába. 19 | A Pártbizottság 1983* évi munkaterve a párt belső élete fejlesztése érdekében a fentiekből ki in clilva jelölte meg feladatul a kerületi párttagság politikai, cselekvési egységének növelését, állandó megújítását, a párt politikája melletti meggyőzőbb, határozottabb kiállás biztosítását, a párthatározatok egységes értelmezésének és a végrehajtásának elősegítését. Az éves feladatok végrehajtásához jó feltételeket teremtett, hogy 1983-ban tovább fejlődött a kerületi párttestületek irányitó, munkájat érvényesült a kollektivitás és a személyes felelősség. A hatáskörükbe tartozó feladatokkal rendszeresen foglalkoztak a testületek. Előrelépés tapasztalható az érvényben lévő liatároí zatok végrehajtásában, az ellenőrzésben /pld.: nagyvolumenü tőkés exportot lebonyolító vállalatok beszámoltatása, az időskorúak helyzete javítására hozott határozat végrehajtásának visszaellenőrzése, az üzemi demokrácia továbbfejlesztésére hozott kerületi PB határozat feldolgozása, tapasztalatainak elemzése./ A politikai munka átfogó javításával sikerült biztosítani a párt politikája melletti meggyőzőbb, határozottabb kiállást. Az év során nagyobb gondot fordítottunk a pártmunka jó módszereinek közreadására, a tapasztalatok, a változások tendenciáinak elemzésére, az időszerű feladatok kialakítására. 1983-ban is sikerült a kerületi társadalmi, politikai közélet súlyponti kérdéseinek I I ; ' ■* 1