Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártépítési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.18.a/10)

1983-02-04

r • ' j f * Szarka et, - Elmondja, hogy a nála lévő anyagból kiderül, hogy a PT Bizottság egyos tagjai mindkét anyag elkészítésénél mint vizsgáló szerepel. Ezen változtatni kell! Boros ot. Felkéri Kisléghy et-t és Harsányi et-nőt, hogy koordi­nálják a munkabizottság tagjainak összetételét. Tagonként 1-1 munkafeladat legyen kiadva, ügyelni kell arra, hogy egyenlő legyen a leterhelés. Különfélék között elmondta, hogy az elmúlt időszakban megválasz­tásra került a XIII, kér, Tanács VB, elnöke, Bornemissza et. szemé­­' lyébon. Megtartatták az első app, értekezletet, Deák et-al közösen vettek részt, megbeszélték a feladatokat és véleménycserét tar­tottak, A következő PB ülésre márciusban kerül sor. Megtartották az évindító titkári értekezletet. Elmondta, hogy a vállalatoknál folynak a PB ülések, titkári részvétellé. Előzetesen elosztották egymás között, hogy ki melyik ülésen vesz részt. Mogköauöni a PT Bizottság tagjainak a részvételt, és a véleménye­ket javaslatokat, Kmf, í ^ 10 . . - — ■ i ah t* ■ mi ■—>**... - — ■ ■— —— ■ - -- — - — ■“ —1 ‘ ‘ 1 1 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom