Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártépítési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.18.a/10)
1982-06-16
I a I- 9 -WH{ i I i Az űzetni, munkahelyi demokrácia megítélését, szemléletét / i jellemző, hogy vannak vezetők, akik értik, oegitik kibontakozását és saját érdekükkel egyezőnek tartják a lefektetett elvek gyakorlati mcgvalésitását. Ugyanakkor létezik olyan szemlélet, hogy bár elvben egyetértenek az üzemi, munkahelyi demokrácia tartalmi kiszélesítésével, de a munka sűrűjében, a konkrét probléma rendezésekor úgy érzik, fékezi munkájukat az a körülmény, hogy "mindent magyarázni kell" és nem lehet hatalmi szóval az ügyet lezárni - következésképpen akarva, akaratlanul megsértik az elvek érvénye- ^ sülését. Ma még gyakran érezhető a "munkáltató - munkavállaló" jellegű szembenállás a dolgozók között, sőt olyan véleménnyel is találkoztunk, hogy jelentős változás önmagában az üzemi ' demokrácia hatására nem tapasztalható, a dolgozók úgy érzik, hogy többségében előre eldöntött kérdéseket terjesztenek eléjük. j V'v'' Hasonlóan negatív a kép, amikor jelentős létszámgondok mellett a munkahelyi fegyelem fellazul és mindehhez olyan gond is jelentkezik, mint a borravalózás, a csúszópénz terjedése. II A jogok és kötelességek összhangját elemezve egyöntetű volt, hogy a jogok érvényrejuttatása még mindig elsőbbséget élvez, és nemegyszer "a vélt jog" dominál. • ' '. • .... , .......... A közvetlen fórumok működésének tapasztalatai. I Mun.ká s gyű lések A kerület vállalatainál, gyárainál évente általában egy alkalommal kerül megtartásra, melyen a kollektíva teljes körben részt vesz. Az előadó rendszerint a gazdálkodó egység- L------------------------J •» . ______________________________________________________________________________________________________________________________________________i