Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Vezetői értekezletek üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.18.a/8)
1988-02-29
! ■ i- , ;- 3 -A párt belső életének elemzése kapcsán a beszámolók a korábbinál bátrabbak voltak a kritika, az önkritika gyakorlásában. A beszámolók a belső életet úgy minősítették, hogy a szervezetek megfelelően tudtak eleget tenni - a nehezebb körülmények között is - irányitó, vezető szerepüknek. Viszont nehezebben, nem a követelményeknek megfelelően tudtak a változó körülményekhez igazodni, s kezdeményezőkészségük sem javult kellőképpen. A taggyűlések esetében is visszaigazolódott, hogy kevés munkastilusbeli változás tapasztalható a szervezetek munkájában. A taggyűlések munkájában is érződött, hogy a párt egysége az elmúlt évben a korábbinál is nagyobb erőpróbának volt kitéve, melyet aktivabb politikai munkával sikerült a főbb kérdésekben biztosítani . A beszámolók jelezték, hogy a fokozottan nehezedő gazdasági és társadalmi körülményekre hivatkozva nem érték el a tagfelvételi munkában a kivánt eredményt. A pártszervezetek növekvő része nem fordított kellő színvonalú munkát a pártutánpótlás nevelésére. Továbbra is kevesebbet foglalkoztak a beszámolók és a hozzászólások a pártszervezetek ideológiai és politikai nevelő munkájának minősítésével, feladataival. A beszámolók értékelték a tömegszervezetek működését, pártirányitását. E területen is hiányzik a munkában a megújulás, a szervezer. tek többsége a megszokottság mellett nem ismerte fel gyengéit, hiányosságait. Az alapszervezeti beszámoló taggyűléseken kerültek elfogadásra az éves munkatervek. Törekedtek az egyéni beszélgetéseken a beszámoló taggyűléseken elhangzottak figyelembevételére. Nincs előrelépés - még a legjobb szervezeteknél sem - abban, hogy a tervezés folyamatos feladat. Az alapszervezeti munkatervek komplex felfogása, készitése még nem általános. jo j ■ ;■ .. \.. l: „v. •■'tv1':' V;t:-. Pv-v------ --7 - ' ■ ' —-------------- ^ v