Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Vezetői értekezletek üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.18.a/8)
1987-02-23
H m fi n i5?S rfZX I A RIADÓ 57-30-87 H I MEGRENDEZÉSÉHEZ Az útmutató kizárólag a felnőtteknek (úttörővezetóknek, ifiknek, KISZ-tagoknak) készült. Kérjük, hogy a riadóval kapcsolatos tudnivalókból csak annyit áruljanak el a gyerekeknek, amennyi az előkészítéshez feltétlenül szükséges, hiszen a játék lényege vész el, ha a program idő előtt kitudódik. A riadó célja, hogy az Úttörőszövetségben hagyományos forma - a riadó - keretéül szolgáljon a KISZ zászlóbontása 30. évdordulója megünneplésének, s a résztvevő gyerekek, fiatalok és felnőttek közös tevékenységükkel élménygazdag alkotói és részesei legyenek az eseményeknek, kapcsolódjanak az ifjúsági szövetség tavaszi politikai feladataihoz. Szolgálja ez az úttörőcsapat és a KlSZ-szervezet(ek) kapcsolatának erősítését, új kapcsolatok és munkaformák kialakítását. A gyerekek a riadó tennivalóiról a riadó napján elhangzó díszparancsból értesüljenek. A díszparancs három központilag meghatározott feladatot tartalmaz. Ezek a feladatok önmagukban is azt igénylik, hogy az úttörőcsapat riadóparancsnoksága a programelemeket gondolja végig, s a helyi sajátosságoknak, lehetőségeknek, az úttörőcsapat létszámának, hagyományainak, kapcsolatrendszerének figyelembe vételével tervezze meg végrehajtásukat. A feladatok 1. Közösen hozzanak létre olyan termékeket, tárgyakat vagy végezzenek olyan munkát, amelynek ellenértékét a Gyermekek a gyermekekért akció javára ajánlják fel A feladat lényege az, hogy a gyerekek végzett munkájuk eredménye illetve a létrehozott termékek, tárgyak értékesítése révén járuljanak hozzá a társaikkal való szolidaritás anyagi alapjainak bővítéséhez, s ennek tudatában éljék át az egymás iránti felelősség, segítségnyújtás jelentőségének élményét. \ ' X4 1 _______________________ _ -rr