Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Revíziós Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.18.a/5)

1964

■ > * ti-2-Szücs elvtársnál 316o.- ft van, ebből azonban világtörténelmi kiadványok értéke 249o.~ft, mely összegnek a befizetése még kb. másfél évig tart a megrendelőktől. ' Szűcs elvtárs is pontos nyilvántartást vezet a nála lévő értékekről. Az ellenőrzött tételek közül két vásárlónál 356.­­forintot találtam, mely a kimutatásban szerepel, de a behajtása kérdéses, mivel az egyik ismeretlen helyre költözött miután a vállalattól kilépett, a másik pedig hosszabb szabadságvesztését tölti a börtönben. Mindkét követelés egyébként a vállalati jog­tanácsosnál van, aki igyekszik a tartozásokat megmenteni, —s Szűcs elvtárs, szeptemberben számolt el utoljára a kerületi könyvterjesztőnél, akkor 47oo forintot fizetett be. Ő is karácsonyi vásárt szervez, egyben Ígéretet tett, hogy a vásár befejezése után rendezi dolgait a központtal, ahol egyéb­ként a napokban fog befizetni nagyobb összeget, amit a terjesz­tőktől gyűjtött össze. Szűcs et, elszámolásait is a kerület felé javaslom januárban ismételten ellenőrizni. Budapest, 1964. nov, 21. ' Rajnák Ferenc I ó ■ 1 ■ ■— i ■■ ■' i — M ——■ i. i i ■ ' . ■ i—■ ----

Next

/
Oldalképek
Tartalom