Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Revíziós Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.18.a/5)

1962

* » tí azt válaszolták, hogy kölcsönadták a Munkásőrségnek, de átvételi elismervényt nem kértek róla. Mi egyet értünk a bizalom kérdésével, de a leltári tár­gyaknál a bizonylati rendszernek meg kell lenni, 4./ Nagyméretű szőnyegek állőeszközkdnt szerepelnek a lel­tárban, a 3 méteren aluli szőnyegeket fogyóeszköznek mi­nősitik és nincs leltárba véve. Azonban találkoztunk olyan szobák leltárával is, ahol J a 3 méteren aluli szőnyeg is szerepelt a leltárba. Tehát ezen a téren sem e gységes a leltár felvétel. Összefoglalva ne gállapitottuk, hogy az állóeszközök nyilván­tartása a kerületi V.B-ban egy kissé formális nem tükrözi vissza a valóságot, nem tart lépést a változásokkal, ami abból adódik, hogy nemvezetik át az időközben történt vál­tozásokat, Erre a hiányosságra felhivtuk az elvtársak figyel­mét és Ígérték, hogy sürgősen változtatnak rajta, A kerül) ti Kisz Bizot ts ágnál v égzett ellenőrzésünk sorén meg­állapít ot tűk, hogy történtek kezdeti lépések az állóeszköz nyilvántartásra vonatkozóan, de az teljesen hibás. Aki csinál­ta rém értette az állóeszköz nyilvántartásnak mechanizmusét. Időközben a Kisz B.-on változás történt és a jelenlegi elv­társ aki ezzel foglalkozik még nem jutott hozzá, hogy ezt rendbe hozza, r~\ Összesítő lapon csináltak leltárt, ál] óeszköz, fogyóeszköz egyaránt szerepel rajta, külön nincsenek felkartonozva és a leltári számok is hiányosak. Ezen a téren abszolút rendetlenséget tapasztaltunk ás a legki­sebb jóakarattal sem jelenthetjük, hogy az állóeszköz nyilván­tartás megvan. Észrevételünket megtettük az illetékes elvtárs felé és az állóeszköz nyilvántartás elkészítésére junius 5o-i határidőt szabtunk, úgy hogy julius első napjaiban ismét kimegyünk és leellenőrizzük, hogy ezt a feladatot vágreha j to tt ák-e. / 1962, junius 22. >-2-

Next

/
Oldalképek
Tartalom