Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.18.a/4)
1986-02-12
A cserére érett kérdések rendezését a Végrehajtó Bizottság továbbra is az eddigi gyakorlatának megfelelően fogja végezni.- A 30 éven aluliak kérdésében a pályázati rendszer feltételeinek módositása is szükséges lenne. Ez korábban is megfogalmazódott, amikor felmerült az az igény, hogy vezetői gyakorlatnak legyen elismerve a mozgalmi vezetői munka is. Az alkalmasság, a vezetői készség legyen a döntő. A nők esetében a kialakult helyzet elfo-I gadhatatlan. Az utánpótlás körének bővítésénél ebben további feltáró munka szükséges.- A káderbank /1982-ben/, amikor elkészült újszerű dolog volt. Ez a káderbank volt a döntő forrása az utánpótlás biztosításának. Ugyanakkor nyitott volt a Végrehajtó Bizottság, mert több olyan , ^ személy került hatáskörbe, aki a káderbankban nem szerepelt.- Egyre szélesebb körben valósul meg a pályázati rendszer, melyet fontos dolognak tartanak és komolyan is veszik. Emellett a káderutánpótlásnak van létjogosultsága; legyen olyan potenciális egyén, aki pályázni tud. Javasolja ezért, hogy amikor a pártszervezetekkel szót váltunk erről a témáról, ez kapjon megfelelő hangot. Javaslat: a Végrehajtó Bizottság ezekkel a megjegyzésekkel fogadja el a jelentő részt és a következtetéseket, és a feladati résszel együtt ebben a felfogásban végezzük és végeztessük a pártszervezetekkel a munkát. ^ A Végrehajtó Bizottság a javaslatot elfogadta, ' ' l ; in ! _ I ** ■ * * i —........................- —. — . ___________________ ♦ i- 4 -