Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.18.a/4)

1986-07-09

.. h — A büntető törv ónykönyv hatályba.lép Süt folytán 1979-ton olyan cüelekménj'ok is szabálysértéssé váltak éa ü tanácsi szabálysértési hatóságok ügjrkörébe kerületek, - amelyek kc« rabban bűncselekmények voltak éa sok korábbi szabálysértés tényállása is megváltozott* Az Igazgatási Osztály dolgozói a kezdet nehézségeit gyor­­k san leküzdötték, az uj joganyagot elsajátították és az 1982-ben végzett vizsgálatunk már azt mutatta, hogy a fe­lelősség megítélésében gyakorlatuk alapvetően helyes, a követelményeknek megfelelő volt. 1981«~ben a XIII. kerületi Tanács VB Igazgatási Osztályán ^ jött létre az a kerületközi szabálysértési hatóság, amely­­t nek illetékessége kiterjed az V. és a VX. kerületre is; igy a feladatok mennyiségi szempontból megtöbbszöröződtek. A nagy ügyforgalom nagy munkaterhét jelent, s ez az eljá­rások elhúzódását, ügyintézési késedelmeket von maga után. Mindamellett az érdemi döntések - ritka kivételektől elte­kintve - helyesek, s ha az időszerűség követelményén csor­ba esik is, a szabálysértési hatóság működése alapvetően törvényes. 2./ A kerületi rendőrkapitányság mint közigazgatási hatóság működése felett is törvényességi felügyeletet gyakorlunk. Ezzel kapcsolatban két. kérdéskört kívánok érinteni: a szo­ros értelemben vett rendészeti igazgatás keretében alkal­mazott rendőrhatósági kényszerintézkedések gyakorlatát és a rendőrség mint szabálysértési hatóság működését. | a. / Tapasztalataink szerint a kerületi rendőrkapitányság csak a jogszabályban előirt feltételek megléte esetén, kellő ténybeli megalapozottsággal helyez valakit ren- . dőrhatósági kényszerintézkedés alá} nem találkoztunk tehát olyan esetekkel, hogy törvényellenesen, kellő ok nélkül rendeltek volna el rendőrhatósági felügyele­tet vagy kitiltást. Úgy véltük, inkább szélesebb kör­ben kellett volna a meglévő jogi lehetőségekkel élni. A beszámolási időszak vége felé a rendőrkapitányság ténykedése ezeknek a kivanalmaknak megfelelően alakul / ld.3.sz. melléklet,/ a jogalkalmazási gyakorlat tör­vényessége és megalapozottsága azonban változatlanul fennmaradt. b. / A rendőrségi hatáskörbe tartozó szabálysértések elbí­rálási gyakorlata ugyancsak törvényes. A felettes szervek megfelelő segítséget adtak n jogsza­bály-változásokkal együttjáró jogértelmezési Kérdések­ben, ezek fokozatosan átmentek a gyakorlatba és igy a « I ' IC i ■ . v. ' . ' 'V vfc , .--­­­­... ... .-A ■ ül HJh I 1,1.1 — I— — - ■ ——............— ■■ — ■ ■ —I ■ ■■■■- ■ 1 — 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom