Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.18.a/4)

1985-01-09

- 3 -4./ A VII. ötéves terv célkitűzéseiben, az éves feladatok meg­határozásában jusson kiemelt szerephez a technikai fejlődés hazai és nemzetközi eredményeinek az érvényesítése, a számí­tástechnika alkalmazása, a gazdaságos anyag- és energiafel­használás, az importanyagokkal való ésszerűbb gazdálkodás, a másodlagos nyersanyagok és hulladékok hasznosítása. Kapjon e tekintetben is kiemelt figyelmet az innovációs folyamatok kibontakoztatása, a termékek nemzetközi versenyképességének javitása. ^ 5./ A gazdálkodó egységek vezetése, irányítása rendszerének korszerűsítésében a kommunisták, párttestületek kötelessége, hogy az uj vállalatvezetési formák bevezetésének, tartalmi működtetésének politikai, személyi feltételei biztosítottak legyenek, működtetésük eredményeként növekedjék az irányítás hatékonysága, demokratizmusa, a közösség és a népgazdaság érdekei érvényesülhessenek. 6. / A megújuló szocialista munkaverseny és brigádmozgalom első­sorban a munkahelyi feladatok eredményes megoldásával, a tar­talékok feltárásával, a termékek minőségének javításával járuljon hozzá a népgazdaság intenziv fejlesztésének gyor­­^ sabb kibontakozásához. A gazdálkodó szervezetek erősítsék a szocialista brigádok érdekeltségét és felelősségét a vál­lalati gazdálkodás színvonalának javításában. 7. / A munkahelyi pártszervezetek fő feladata gazdaságpolitikai céljaink helyi megvalósításának segitése és ellenőrzése. Értessék meg és fogadtassák el a társadalmiégazdasági fej­lődésünk alapján szükségessé váló lépéseket, s ösztönözzék a cselekvő azonosulást. Álljanak élére a gazdaságirányítási rendszerünk továbbfejlesztése során jelentkező politikai feladatok megoldásának, s a dolgozók széleskörére támasz­kodva, a kommunisták pártmegbizatásai révén biztosítsák társadalmi-, gazdasági célkitűzéseink helyi érvényesitését. ■i .......................- .......................——-WI- -y'-'-----?------------------■--------------I------------------------------------------ ■ ■■ ■ ■ - - - —-—-----|-----m

Next

/
Oldalképek
Tartalom