Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.18.a/4)

1985-12-18

- 10 -így a vállalati kollektíva véleményét aktivan befolyásolhaták, vezető szerepük erősödött. December elejéig összesen 17 vállalatnál történt neg az új kollektív vezető testületek megválasztására. Funkcióban levő igazgató megerő­sítésére mindössze két esetben nem került sor. Ott, ahol a dolgozói közvéleményt ismerve a változtatás igénye egyértelműen Jelentkezett, 1 IlÉs kezdeményeztük a vezető helyzetének előzetes rendezését. Erre eddig három esetben tettünk Javaslatot. A létrejött vezetőtestületek összetétele sajátos Myzetet tükröz. ^ Magas a párttagok aránya /60-80$ , a vezetők száma, valamint a fér- — fiák aránya/ Vállalaton belüli arányuknál kisebb a szerepe a fia­taloknak, a fizikai dolgozóknak és a nődolgozóknak. A vállalatok új irányítási rendszerre való átállása előtt a kerület­ben teljeskörűen lezajlott a szervezeti rend felülvizsgálata. Ez nem eredményezte a kerületi iparvállalatok struktúrájának Jelentős átalakulását. Több vállalatunk 1élesített leányvállalatot; néhány I nagyvállalatnak vidéki gyáregysége önállódodott; de önállóvá lett korábban gyárként működő angyalföldi egységünk is. A felülvizsgálat folyamatában csak néhány esetben találkoztunk a közgazdasági racionalitást némileg háttérbe szorító, helyi érdeke­ket felnagyító állásponttal. Az egyes problémák rendezése azonban kellő időben és megfelelő, helyes , elvi-politikai eszközökkel meg­történt . III. A kerület fejlődésében elért eredmények Angyalföld 1985-ben is folyamatosan tovább fejlődött. Az év végére - az előzetes elképzeléseknél kevesebb - várhatóan átadásra kerül 382 db lakás. A Szegedi-Országbíró lakótelepen egy 86 lakásos ház átadása késik, valószínűleg csak 1986-ban realizálódik. A Béke-Tatai úti lakótelep építésével kapcsolatos előkészítő munkák, szanálások megfelelő ütemben folynak. A Vll/ötéves tervben itt 1800 db lakás felépítését tervezzük. A tervek szerint haladnak a "hétház" tömbrehabilitációs munkálatai is. Az első ütemben a lakók kiköltöz­tetését, a helységek kiürítését a kerületi tanács - a főváros segít­ségével - példamutatóan nagy körültekintéssel/! lehetőségek maximális rfjy _ r ' t _' "7 oks -' "fi fii5i ... ... ' **“ ____ ___.■>:!

Next

/
Oldalképek
Tartalom