Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.18.a/4)

1985-12-18

i I'] § J í- 28 - 1 | I . •fij mgk t ne törjön meg ez a folyamat, mert még mindig nem áll szinkronban az uj feladatok szabta követelményekkel. Ilire lehet építeni? A Kongresszus feladatot adott a pártmunka meg­újítására, korszerítsitésére, ezt követelményként szabta. Saját törekvéseinket ez csak felerősíti, amely a munkarend, munkamód­­szer fejlesztésében, a területi munka fejlesztésében, a pártfe­­gyelera, pártellenőrzés kérdésének a fejlesztésében érhető legin-O kább tetten. Hég szél a munkaprogramunk a belső élet fejlesztő­­^ i mb sének néhány kiemelt területéről. Miközben a belső élet kézben, a párt belső életének kézbentartásáért többet vállaltunk mi is, a pártszervezetek is, ezzel együtt még továbbra is sok a rutin elom, amivel találkozunk. Ez kihat jelentősen a párt iránti bi­zalom, a pártférumok tekintélyének az alakulására. Nem ^^gy és nem azt a funkciót teljesitik sok helyen, amit a párt fórumoktól el kell várni. Ezért fog foglalkozni ezzel a kérdéssel külön is a Pártbizottság. Hogyan töltik be a pártfórumok a maguk szerepét? A hatás el­maradásának mik a fő okai? A vezetőszerep egyik fontos kérdését látjuk abban, hogy a taggyűlések, pártbizottsági ülések, a párt által szervezett fórumok azok jobban töltsék be a maguk szere­pét. Egyetlen mércéje lehet a vezetőszerep erősítésének ebben a pártszervezetekkel jobban szót kell tudnunk érteni, az hogy hogyan tudunk a válaszok mellett tényleges változásokat elérni, és a vál­tozásokra tenném a hangsúly, a feszültségekkel, ellentmondásokkal AZ | :?'■ ff f fff ff '.ff'."■■■■ fffyfff ff'ff f ff +■*•**' *+■ ■ íjt ... ' —---t~~ 7 7--------—— -------------_-13»

Next

/
Oldalképek
Tartalom