Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.18.a/4)
1985-12-04
r r 'r ———— ■ ——----- ^ . j I- 5 -6. / A helyi kádermunkában kiemelt figyelmet kell fordítani a fiatal, tehetséges szakemberek támogatására és a politikai munkába történő bevonására. I I 7. / A pártszervezet a párt és munkásőr épitő tevékenységben kiemelt figyelmet fordítson - elsősorban a fiata^ lók - az értelmiségiek körében folytatott munkára. k A kerületi Pártbizottság igényként fogalmazza meg a vállalatok gazdasági vezetésével szemben, hogy: 1. / Kezdeményezzék az értelmiségi munkavégzés értékelésének fejlesztését, az eredményekhez kapcsolódó követelményrendszer érvényesitését. Kisérjék figyelemmel a kiemelkedő szakmai teljesitményt nyújtó beosztott értelmiségiek anyagi és erkölcsi elismerésének alakulását, úgy, hogy a szakmai és hatalmi hierarchiák értékükben közelebb kerüljenek egymáshoz. 2. / Gazdasági, technológiai, technikai döntések előkészítésébe szélesebb körét vonják be a beosztott műszaki és közgazdász értelmiségnek. Meg kell teremteni annak feltételét, hogy fiatal szakemberek növekvő számban kerüljenek döntési helyzetbe. Ezt a folyamatot megkönnyitheti a meghatározott időre szóló kinevezések most már általánossá váló gyakorlata. Biztosítsák annak lehetőségét, hogy a pályakezdők megismerhessék a vállalatnál a szakmájukkal kapcsolatos különböző munkaterületeket, rotációs rendszerben. Tegyék lehetővé a képességüknek, érdeklődésüknek megfelelő választást. j í 3T