Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.18.a/4)
1985-12-04
$Ií 1 FELADATOK Gazdaságunk intenzív pályára való állításának az egyik elengedhetetlen feltétele.az értelmiség körében felhalmozódott feszültségek, problémák megoldása. A megoldás módo- I zatainak kimunkálásakor, a feladatok meghatározásánál, mindig szemelőtt kell tartanunk ugyanakkor azt, hogy e réteg helyzetének megváltoztatása, ill. a megváltoztatásra vonatkozó döntéseink be kell ágyazódjanak a gazdaság, a társadalom előtt álló legfontosabb feladatok, célkitűzések megva- i lósitásába és ne sértsék a dolgozók egyéb rétegeinek érdekeit, feleljenek meg a szocialista demokratizmus követelményeinek. Szükséges, hogy céljaink megfogalmazásakor egyértelműen rajzolódjanak ki azok a feladatok, melyek biztosítják az értelmiségiekkel kapcsolatos követelmények érvényesítését, világos kialakítását, szerepvállalásuk, érdekeik, véleményeik figyelembevételével. Ahogy ezt a vizsgálat bizonyította e réteg problémáinak megoldása nem csak jövedelmi viszonyaink megváltoztatásán múlik, összehangolt gazdaságpolitikai, társadalompolitikai előrelépésre és a körükben folytatott politikai munka módszereinek megújítására van szükség. Ebben a megközelítésben a kerületi Pártb izottság a következő feladatokat tűzi maga elé: 1./ Gazdaságpolitikai elemaéseink, feladatmeghatározásaink során fel kell tárni és meg kell határozni azokat a fő területeket ahol az értelmiségiek gazdasági szerepvállalása különösen jelentős.- Vállalati alkalmazkodó képesség fejlesztése,- termilési és termékszerkezet váltás felgyorsítása,- műszaki fejlesztés színvonalának növelése, az új technikák, technológiák bevezetésének meggyorsítása, 3/1