Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.18.a/4)

1985-06-12

í- 3 -Kot '.,lyan termékünk van, amely nyugat-európai piacon törne­­gesen is megjelenik. Mindkettőnek a szabadalmát a nyugat­német ROTO cégtől vettük. Az egyik duminium öntcsü kilincs, amely Berettyóújfaluban készül, a másik a Centro-lco nevű ! korszerű ablakvasalat, amelyet Sopron gyárt. Kifejlesztettük a mágneses hengerzárbetétet, amelynek az exportpiacai, az egyes országik kiv«nsága szerint most alakulnak ki. ^ ■ Ív 1 i 1985. március 31-ig az öt gyárat vezérigazgatóság fota össze ós irányitotta. Vállalati kezdeményezésre 1985. április 1- vel az addigi Zár- és Lakatgyárat a Vezérigazgatósággal összevonva törzsgyári rendszert alakítottunk ki Budapesti Gyár néven. Jelenleg ezen belül működnek a vállalat köz­ponti irányitó szervei. Műszaki, gazdasági, kereskedelmi és termelési igazgató fogja össze az e^yes szakterületek munkáját. I1 ”■ .ó éVVv/ A Budapesti Gyáron belül működik 23 ccvol a Gyártmányfej­lesztési Főosztály, amely a vállalat4 szinten stratégiai fontosságú gyártmányok fejlesztésév »± is foglalkozik. Ezen kivül minden gyárban van különböző minőségű gyártmányfej­lesztési részleg. A gyártásfejlesztés alapvetően a gyárakban folyik? ezt a helyi körülmények alapos ismerete és a termelő helyekhez való közelség indokolja. A vállalaton belül bizonyos tevékenységek centralizáltak /pl. kereskedelem, pénzügy, beruház s /, mások decentrali­záltak /pl. technológiai fejlesztő-*, bérelszámolás, mi­nőségellenőrzés/ . Az elmúlt évben a belföldi kereskedelmi tevékenységnek azt a részét mely csak egy-egy gyárra vonatkozott - át­adtuk a gyáraknak. | i í Í I DO ' i I .......................... -1 ______________ ------—,——•—------—..,• o gr.; 1 : O ■ —-w •• ....... — I* I " - ■ ' "■ '■ 1 ■■■ •—■—' ' "

Next

/
Oldalképek
Tartalom