Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.18.a/4)
1984-05-22
^ *\ J;5 „ ! i- továbbra is minden fórumon lépjenek fel a sportélet tisztaságát veszélyeztető hatások ellen. Tekintsék politikai és sportszakmai követelménynek annak érvényre juttatását, hogy VASAS sportoló, illetve csapat ne legyen "kikezdhető" elvtelen engedményért, vélt, vagy valós anyagi vagy más előnyért. A pártszervezettől igényli:- a Klub előtt álló lehetőségek és feladatok folyamatos tu-i datosítását, az arra való mozgósítást. A pártszervezet tegyen meg mindent, hogy javuljon az edzők, a sportolók körében a párt politikájának ismerete. Ennek ke' rétében a Klub elnökségébe, a szakosztályok vezetőségébe be/~\ választott kommunista társadalmi aktívák személyes feladatá> vá, pártmegbizatásává kell tenni egy-egy fiatal edző, illetve élsportoló párttaggá nevelését. A sportoló fiatalok körében erősíteni kell a KISZ tömegbefo: lyását, fokozni kell a KISZ párttagajánló tevékenységét. A Végrehajtó Bizottság felkéri: az Ipari Minisztériumot, a VASAS Szakszervezetet és az OTSH-t, hogy a Klub szakmai és társadalmi szervei vezetésének kezdeményezésére vizsgálják meg a Fáy utcai VASAS Uszoda és Klubház építkezésének lehetőségét, a pénzügyi fedezet előteremtésének forrásait. A kerületi Pártbizottság az illetékes szervek állásfoglalását /-n, követően - lehetőségei figyelembevételével - politikai támogatást ad a VASAS Uszoda építése és a Klubház rekonstrukciója megvalósításához. Záradék:- A VASAS SC Elnökségét, a Létesítmény Vállalatot, a Klub apparátusát 1984. június 15-ig a Végrehajtó Bizottság üléséről tájékoztatni kell. A PVB felkéri a VASAS Szakszervezet és az OTSH illetékeseit, hogy a tájékoztatáson vegyenek részt. PÁRT- VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁG *_____________________ _______________________a i ...............................-_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________— —