Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.18.a/4)
1982-05-26
- 2 -tartalmi és szervezeti feladatait. Irányító, ellenőrző munkájának szerves része volt a propagandisták jó színvonalú felkészítése és menet közbeni tájékoztatása aktuális gazdasági, társadalom- és kerületpolitikai kérdésekben. Eddigi gyakorlatának megfelelően rendszereseb beszámoltatott pártszervezetek a pi-opagandamunka egészét, vagy egyes részte- I rületeit érintő kérdésekről. Tevékenysége eredményeként a pártszervezeteknél is közelebb került a propaganda nemcsak napjaink valóságához, liánéin a konkrét helyi viszonyokhoz is. Pártszervezeteink egyre na^ i gyobb része számol a propagandával, mint a konkrét feladatok megvalósításának egyik eszközével. Jelentősen szélesedett az a kör, ahol a propagandistákat folyamatosan tájékoztat ják terveikről, céljaikról és érdemben bevonják a helyi politikai, gazdasági feladatok kimunkálásába és végrehajtásába. Bátrabban kezdeményezik a párttagok munkájához, közéleti tevékenységéhez az oktatási formákat. E mellett azonban még mindig tapasztalni mechanikus téma és hallgató kiválasztást, a pártoktatásban jelentkező tapasztalatok elkülönült kezelését, nem kellő hasznosítását. A szükségesnél kevesebb fiatalt és nőt biznalc meg propagandista feladattal. A szakcsoportok munkája egyre inkább a Pártbizottság irányitó tevékenységének szerves részévé vált. A feladatokat jól közvetítik, öntevékenyek a propagandisták ideológiai, tematikus felkészítésében. Nőtt a szerepük a pedagógiai-módszertani felkészítésben, számos oktatófilmet is felhasználtak (pl: "Ne csak szavakkal", "A vitavezetés módszertana", "Lámpaláz"). Nagy gondot fordítanak a témaelőkészitő előadások szervezésére, a szemléltetés fokozására, vitavázlatok, felmérőlapok készítésére. Tevékenységük hiányossága a rendszertelen ellenőrzés, az egyes propagandistával való törődés esetlegessége, a szerzett tapasztalatok nem kellő mértékű hasznosítása. i ' ‘Vlf&íiÜ I i ;---------------------------------------- - - - --------——— -----------------------------------------------— —— \ ' Ap , I