Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.18.a/4)

1978-05-25

.* ' .:«* 1 I \4- 7 -zásában tapasztalatot nyújtott volna, hogy az előző időszakhoz képest romlott, vagy változott a helyzet. Fontos az a rész, hogy a fiatalok általában a nemzetközi kérdések és az ezzel összefüggő kérdésekben tájékozottak. Utal az anyag arra, hogy a sajtó, TV befolyásolja a véleményüket, hat arra. Ha ez általános, akkor ebből következik, hogy a szerkesztő bizottságokat kellene megvál­jál toztatni úgy, hogy olyanok legyenek benne, akik a gazdasági kérdések­ben járatosak. Ugyanakkor felvetődik az a kérdés , hogy a politikai tö­megmunkában, az általános információ vonatkozásában, a gyári informá­ciót sem tudtuk úgy irányítani, hogy az oktatásban a helyi kérdések - -® sze 'epet kapjanak. ‘ A helyzetelemzési részben a munka megbecsülése, a fizikai munka meg­becsülésében tovább kell kutatni, főleg a nők vonatkozásában. A fizi­kai munkát végző fiuk elfogadásában a lányok igen kritikusak. A munkásosztály, párt vezető szerepének a kérdése olyan kérdés, mely­re időszakról időszakra vissza kell térni. Különösen ebben a rétegben nem lehet levenni napirendről, ezért a tartalmi kérdések összefüggésé­ben kell ezt kiemelni. Az erkölcsi, emberi magatartásról nem csak jó tapasztalataim vannak. Nálunk rendezvények alkalmával nagyon nagy kilengések vannak - álta­lános emberi kapcsolatokra gondolok. Ennek figyelemmel kisérést fon­tosnak tartom a jövendő fiatalok szempontjából, a példamutatás szem­­^ pontjából. A 3. részben szereplő résszel egyetértek, nincs szükség arra, hogy újabb határozatot, vagy feladattervet adjunk ki, de időszerűségének i megfogalmazására szükség van. j S Farkas et.: A küldöttgyűléseken, taggyűléseken az fogalmazódott meg, hogy az utóbbi időben végbement fejlődés hatása tapasztalható a fiatalok tudatában. Nagyon kritikusan vették a lakás és más kérdéseket. j í Jó dolognak tartom, hogy külön feladattervet nem kell készíteni. A vé­­j gén néhány feladat súlyozva van, jó hogy belekerült, a szocializmus építésének kérdéseivel rendszeresen foglalkozni kell a fiatalok köré­­ben; ha ezt megértik, egy sor más dologban is előre lépünk. A tulkapá­­! i sok, elhamardkodott vélemények is a leggyakrabban ebből adódnak. ‘___________________8_________ i* * j

Next

/
Oldalképek
Tartalom