Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.18.a/4)

1978-03-16

2./ napire nd; Kovács et.: A kér.PB ezt a témát a múlt év áprilisában tárgyalta meg és fogadott el egy feladattervet. Ezt a munkánkban figyelembe vesszük. A BPB az első félévben kötelez bennünket, hogy e munkáról számoljunk I be, ezt célozza ez a jelentés. VV] -V .•/'• '■••.4% A jelentés tulajdonképpen összhangban van a PB által kialakított fel- im­ádatokkal , néhány dologban tovább léptünk, ezért egy-egy uj dolgot indokolt érzékeltetni. ti- gSul Az elvtársakkal most tudtunk konzultálni és tanácsolnak olyan dolgo­­f~\ kát, amiket indokolt figyelembe venni, hogy a jelentes még egyértel­műbben tükrözze azokat a stílusjegyeket, módszereket, melyeket a párt vl O politikájának végrehajtásáért végzünk. Ez indokolja, hogy a beter­jesztett anyagon még dolgozni kell, a mondanivalót megtartva, éssze­rű változtatásokat kell csinálni. A beterjesztési határidőben engedélyt kaptunk, a VB elé visszahozzuk IV. 13-án, és 14-én PB elé terjesztjük vitára. így a PB által megerő­sítve adjuk le a jelentés a BPVB elé. f« t v Katonka et.: Ki kellene emelni, hogy a kerület tervező munkája sokat javult, ez l megmutatkozik a középtávú és éves tervek elkészítésében. Ki kellene domborítani a munkásosztály helyzetének javítására hozott ^ határozat végrehajtásának módszereit. Ez összef ügg a tervezéssel, helyzetelemzéssel. Fejlődésében jobban be lehet mutatni a munkabizottságok munkáját. Meg­­látásom szerint a legtöbbet a Gazd.Pol. munkabizottság fejlődött, szinkronban tudott lenni a megváltozott gazdasági helyzettel. A párt belső életében még egy jelentős változás van, a párt és munkás- | őr állomány épités fejlődése, ez is bizonyos módszereknek volt betud­ható. fi I ■ v;m A Végrehajtó Bizottság egyetért azzal, hogy e téma április 13-án ke­rüljön ismét napirendre. vj • 7 • ' 7 y ] m I í 8--------- 1 ■" -------------- " ------- -------- ------------------------------------­* > • /' V V* _ . i >7 v* ^ ’ - , . - : ;, • _ • 4 mí____ «... BSSS1——.—,—. 3 B-------------------------------■--——í------------------—-------------

Next

/
Oldalképek
Tartalom