Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.18.a/4)
1978-02-16
I Csupán jelezni tudjuk a módosulások, illetve elmaradások következtében kialakult helyzetet és annak későbbi követ-Saját forrásainkból megvalósításra tervezett feladatok időbeni elmaradásához hasonló okok - amelyek ismertetésére már korábban kitértünk - váltották ki a fővárosi fejlesztések időbeli módosulását. A jelenlegi beruházási engedélyezési rendszer tetemes időigénye olyan visszatartó körülmény, amelynek teljes kiküszöbölése a legkörültekintőbb munka mellett is szinte lehetetlen.Ezt a következtetést levonhatjuk a fővárosi prog. ö ■ ram épp úgy, mint a kerületi programokra, A magvalősitási ütem gyorsításának lehetősége a már említett intézkedések következtében fenn áll. 1. Lakásépité3i program A IV. ötéves tervidőszak fővárosi lakásépítés! programja nem lényegesen érintette kerületünket. A döntő többségben magánerős építkezések és a HM lakótelep 664 uj lakása, ^ 1778 db uj lakással növelte az állományt, figyelembevevő a 445 db lakás megszűnését az állomány-szaporulat 1971-75* évek között 1553 db volt. A jelentős számú kerületi lakásigénylő elhelyezéséről a főváros egyéb területein épített lakótelepeken gondoskodtunk. A mennyiségi lakáshiányhoz az egyre inkább növekvő minőségi jellegű lakáshiány is párosult.A kismértékű felujitás ellenére, a lakások állaga tovább romlott. Ezek miatt, kerületünk lakossága, különösen az érintettek, elmarasztaló véleményt alakítottak ki. I| , j ' 1 ' S I a ' 1 ~ ............................... .......................... 7" : ^