Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1977 (HU BFL XXXV.18.a/4)

1977-02-03

pedig jogos követelmény, hogy a beosztottakat ők értesítsék# Olyan tapasztalatot szereztünk, hogy túlzottan egyszemélyi a vezetés, hiányzik a kollektivitás. Ezt több dolog is bizonyítjai'^W'• nem tartanak összevont vezetői értekezleteket. Nem elég, ha a vezérigazgató az illetékes telep igazgatójával rendezi a I dolgokat. Szükséges, és lehetőséget is kell adni, hogy egy ilyen nagy vállalat vezetői együttesen is szót váltsanak. Ezzel kapcsolatban Gulyás elvtárs kijelentette, hogy a vállalat dolgaiért a felelősséget ő vállalja. Azonban a felelősséget is C> megfelelőképpen megosztva kell gyakorolni. A tagkönyvcsere ^ — i | idején a beszélgetéseknél sokan megfogalmazták, hogy ennek a nagy vállalatnak a vezetése egy kézben van és ez kihat az üzemi demokráciára. Gulyás elvtársnál előfordul a többes szám alkalmazása helyett, hogy "utasítottam", "kiadtam", "kértem" stb. Ezt a stílust ma már nem lehet alkalmazni. Egy gazdasági vezető sem mondhatja, hogy egyedül éri el az eredményeket, mert nem egyedül vezet, és az üzem nemcsak a vezetőké, a dolgozóké is. Mór az 1974-es káder és személyzeti munka értékelése is megálla­pította,hogy a vezetők kapcsolata a dolgozókkal megfelel a szo­cialista normáknak, de megállapítható, hogy az utóbbi időben ez a kapcsolat gyengébb lett és nincs tudatos tevékenység a dol­­^ gok megismertetésére. A tagkönyvcsere alkalmával a dolgozók is úgy fogalmaztak, hogy a vezetők nem mindig érzik át, hogy a tervek mögött végeredményben emberek állnak. Az ilyen jelzé­sekre jobban oda kell figyelni. Általában a jónak Ítélhető vezetésre a jöwőt illetően nagyobb gondot kell fordítani. A jövőbeni kedvezőbb hel/et érdekében Gulyás elvtársnak tanácsoljuk:- fellépésében lehetőleg tartózkodjon az egyes szám első személyben való fogalmazástól;- arra kérjük, hogy nem egyszer jelentkező türelmetlenségét gondolja át, mert volt olyan pártbizottsági ülés, ahol 9 alkalommal szólt hozzá és minden más hozzászólásra azonnal közbevágott. Fegyelmezettebben kell viselkedni még akkor is, ha társainak nincs éppen igaza. Neki sincs több joga mint bármelyik EB. tagnak. # : m £ L ■ - - - ■ - -- ----------------------------------------------------------------------l » !• i- 4 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom