Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.18.a/4)
1976-08-05
I J ;> 3./' napirendi pont: özabó fanásnc e b-no: A Budapesti PVB julius 14-én tárgyalta az értékelést és megállapította , hogy a pártszervezetek az 1973. II. félévien született határozat ala; ján végezték a rendezvényeket, A mi kerületünkben is ennek a határozatnak alapján lettek végrehajtva nz ünnepségekkel, rendezvényekkel kapcoolatos teendők. Újként jelentkezett ebben az évben az Úttörő Szövetség 30. évforduló jónak megünneplése. Felhívták a figyelmünket arra, hogy ezek az évfordulók színvonalasak, bensőségesek legyenek és körültekintéssel rendezzük meg azokat, s hogy az ifjúság körében végzett fMWfM munkára fordítsunk nagy figyelmet. Az évfordulók tartalmi feladatainak tapasztalatai alapján megállaz itóttá a Bp-i PVB, hogy az I. féléves időszakot átölelő rendezvénysorozatok jelentős eredményeket hoztak a tömeg] ölitlkai u munkában és az évfordulók megünneplése igen színvonalas volt. Sikeresen szolgálta a XI. kongresszus ide vonatkozó határozatánakI végrehajtását a tavaszi ünnepségek megrendezése. Ezek az akciók eredményesen szolgálták a szocialista hazafiságra való nevelést és ezeknek a rendezvényeknek megnövekedett a hazai és nemzetközi politikai jelentősége is, ... Cp. Megvalósultak az uj elképzelések is, amit a Politikai Bizottság elhatározott. Érvényesült a járt irányitó tevékenysége, mely irányító munka a kerület egyes helyein operativitást is jelentett. Fehér Istvánné et-nő: Kérem a Végrehajtó Bizottságot, hogy a tájékoztatót vegye tudomásul és fogadja el a II. féléves munkatervet az ünnepségekkel kapcsolatosan. A Végrehajtó Bizottság egyhangúlag egyetért. >A1—c /JtLu . 9 0 4 9 * 9 0 • 9! 9 * 9 0 0 9 9 9 J j/> * * • * 9 9 f > * 9 9 9 * 9 9 0 9 9 9 • 9 * 9 * 0 9 9*9 Spuriga yPrigyesné jlcv. Fyiér Istvánná kerületi