Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.18.a/4)
1976-03-18
« i 11 __ Lassan, de változik a család együttműködése az iskolával. Egyre több az a szülő, aki érdeklődik és figyelemmel kis éri gyermeke, tanulmányi előmenetele mellett, egyéniségének, személyiségének fejlődését is. Néhány szót a nevelési értekezletekről. Az előkészítés egységessége, minden iskolatípusra való kiterjesztése alkalmat adott az azonos életkorú, de különböző iskolatípusban tanulók nevelési helyzetének összehasonlítására, a kerületben folyó nevelési munka átfogó értékelésére. I Módot adott és eredményt ért el a pedagógusok szemléletének változtatására e kérdésben, fogalmak tisztázásba, saját eredményeik és gyengéik felmérésére, felacttaik megfogalmazására, &z ifjúsági szervezetek nevelő hatá^ sának érzékelésére. Ha kismértékben is, de találkozott a tudomány a ^yakorlattal a mi felméromunkánkban, a Tudományos Akadémia k közreműködésében. A kommunista pedagógusok ismételten példát mutattak, nemcsak az előkészítő munkában, hanem nevelői munkájuk eredményeiben is. Javasolom, hogy a Végrehajtó Bizottság dicsérje meg a munkabizottságot, mert nagyon tartalmas és színvonalas munkát végzett. Menetközben segítették az iskolákat, hogy minél sikeresebb legyen ez a munka. Ez a dicséret a kerületi Tanács Művelődésügyi Osztályát is illeti. Feladatokhoz: A kerülétfTártbizottság közoktatáspolitikai határozatának végrehajtása továbbra is legfontosabb feladatunk. Az itt kiemeltek is annak következetes végrehajtását szolgálják. Javasolom a határozathoz a kerületi Pártbizottság Propaganda és Művelődésügyi Osztálya és a kerületi Tanács Művelődésügyi Osztály 1976. szeptemberében szervezzen módszertani tapasztalatcserét a világnézeti tantárgyat oktatók részére. Kérem a Végrehajtó Bizottságot, hogy a jelentést az észrevételekkel egyílt fogadja el, dicsérje meg az iskolákat, a pártszervezeteket a nevelési értekezletek példás megtartásáért, 4./ napirendi pont Fehérné elvtársnő: Javasolom, hogy a következő PTO bizottsági ülésre hívják meg Földes elvtársat, hogy a felmerült problémákat a konkrétumok alapján tisztázzák. A VB egyetért. _______________ a__________