Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.18.a/4)
1976-03-04
'/■ 1 I 'I - 3 -Összefogásuk és politikai irányításuk szempontjából ez a legnehezebb terület. A velük való foglalkozás sokszoros erőt és energiát köt le a politikai munkában általában, és most konkrétan a tagkönyvcsere előkészítése alkalmával is. A többi alapszervezot összetétele és irányítása azonos, illetve hasonló a kerületi üzemekhez. A párttagsági könyvek cseréjének előkészítésénél és bonyolításánál az emlitett sajátosságokat a végrehajtás sikere érdekében figyelembe kellett vonni, illetve az egyéni beszélgetéseknél is ezzel számolni kell. II. Az előkészítés és felkészítés helyzete; A párttagsági könyvek cseréjére való felkészülés a KB. 1973* október 23-i határozatainak magjelené- . se után, a határozat tanulmányozásával azonnal elkezdődött. Az érdemi munka viszont csak azután kezdődött meg, amikor a kerületi Pártbizottság e témában állást foglalt és konkrét útmutatásaival együtt az előkészítő munkát kerületi szinten indította. Ezt követően vállalatunknál Végrehajtó Bizottsági,illegve Pártbizottsági ülésen ismertettük a határozatait és az ezzel kapcsolatos kerületi állásfoglalást. \