Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.18.a/4)

1976-02-05

■ "—-'c­> v* ,4,fi - 9 -Helytelennek tartom, hogy a fővárosi tanács annak ellenéi­re, hogy ismerték a VB titkár ottani szereplését, a káder anyagában még sem tüntették fel és ide javasolták hozzánk. Ezek a hibák itt is előjöttek. Ezt a véleményt osztják a Bp-i 1 PB-on is, amit közöltek Szépvölgyi elvtársaik! is. Hibásnak tartom Földes elvtársat a helyzet kialakulásáért abban, hogy nem vette észre azt hogy első munkatársai mikor távolodtak el tőle. Igényes pártellenőrzéssel el lehet érni, hogy a helyzet megváltozzon, hogy a sorból kilógó emberekkel szemben tegyük meg a szükséges intézkedéseket. Az etikát, a morált is nagyon fontosnak tartom, ami itt nagyon alacson szinten áll. Összegezve a felsőbb szerv Bp-i PVB által jóváhagyott vizs­gálat történté i, A vizsgálat eredményes munka mellett komoly fogyatékosságra, vezetési, személyi hibákra hivta fel a figyelmet. A Fővárosi Tanács Végrehajtóbizottsága ennek érdekében határozatot hozott. A határozatot a kerületi párt-végrehajtó bizottság is támogatja. ^ Igényli, hogy a kerületi tanácsnál dolgozó kommunisták, a pártalapszervezet megteszik a szükséges intézkedéseket. Természetes, hogy a kerületi PB. részéről is fokozni kell a segitést, ellenőrzést. Ebben a munkában Fővárosi Tanácb vezetőinél, szakigazgatási szerveinél való együtt működés is szükséges. HATÁROZATI JAWBÍjAT: Kovács Károly et.> Javaslom, hogy a VB, vegye tudomásul a tájékoztató alapján a Fővárosi Sanács vizsgálatát és a személyekre irányuló vizsgálat megállapításait. . / . 40 •^i»'•’ ■ üPt — ______^________________________________ l _______ • — .... . ~ - - . _________________________________ _ ___________

Next

/
Oldalképek
Tartalom