Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1973 (HU BFL XXXV.18.a/4)

1973-12-21

& c Í ~ D ~ Ugyanez a vezetőségi tag pedig az éves beszámoló taggyű­lésén olyan büszkén jelentő be, hogy másfél éve nem csinál semmit, mintha azt közölné: befejezte a 4. ötéves tei-vét. Vagy a másik alapszervben, ahol jobban megy a munka, az alapszervi szervező titkár elmondja az egyik pártcsoport értekezletről - amelyért felelős volt - hogy a csoport tagjainak a munkáját egyenként értékelték, a csoportérte­kezlet elérte a célját. A pártcsoport tagjaként résztvevő másik vezetőségi tag ezt tagadja és azt mondja, hogy lehet hogy jobb lenne, de akkor a pártcsoport tagjai megsértődnének. /Ebben az is b enne van, hogy volna miért bírálni is!/ Miért kell azt mondani, ami nincs? Ez viszi előbbre a párt­­! munka hatékonyságát? a párttagok nevelését? a kommunista fegyelem erősítését? Az őszintetlenség ilyen megnyilvánulása ellen altkor is fel kell légni, ha egyébként egy nagyon rendes, becsületes elv­­társnőrol van szó, aki mint szervező titkár legalább annyit végez a vezetőségben, mint a másik alapszervezet szervező ^ titkára, de erre még nem hivták fel a figyelmét, azt hiszi > t az a jó, ha alapszervezetétől csak jót mond. Felvetődik az én felelősségem is egyrészt abban, hogy nem voltam eléggé következetes es határozott legalább a csúcs­­vezetőségi ülések rendszerességét illetően, bár többször szóvá tettem, mégkevésbé tudtam részt venni alapszervi ve­zetőségi ülésen, mert nem tudtam mikor tartják, igy nem kisérhettem végig a feladatok levitelét. A taggyűléseken azonban mindig kiderült, hogy valami baj van a továbbítással, a felkészítéssel. És talán határozottabban kellett volna fel­lépni az ilyen és más negativ jelenségek ellen, mert a megem­lítést nem vették komolyan. Még mindig érvényes, hogy aug. óta nem küldtek rendezvényjelentést, annyi időm nincs, hogy kitotózzam, kimenjek céltalanul, egyszercsak eltalálom, ezt a jövőben sem tudom Ígérni. Vagy: titkári értekezleten: sok a helyettesítés, de akad hiányzás is, olyan témáknál, ^ amiből taggyűlést kell tartani, pl. a legutóbbi ! Mi várható? Mi a teendő? Számba kell venni a pozitív irányba ható erőket, van!: igényelni kell a munkájukat, adni fogják. Lehet hogy ott dolgoznak az elvtársak, de azt nem nézik meg, hogy mit csinálnak: - elguritják a teke golyót, de hogy hány bábut lök el azt már nem nézik. Összegezve: katonai nyelven összfegyvernemi támadást kell indítani a pártmunka minden területén, az eredmény nem marad el! Legfontosabb: pártélet rendszeressége, alkalomszerűen nem lehet dolgozni eredményesen! Dutka Antal et.: Mennyiben segítik elő az irángüfcó munka hatékonyságát? Nem azt mondjuk, hogy a csucsvezetőségi tagok nem dolgoznak, dolgoznak, csak hogyan? A hibát abban látjuk, hogy a feladatok meghatározása általá­nosak. Arra kell törekedni, hogy lent az egyes kommunisták tudják, hogy mik az 0 feladataik. Ezért mondjuk, hogy a csucsvez.tagok bizonyos dolgokat Írásos elemző módon tár­gyalják. | -A ^ |--*■ .. —> - ■ ............ - -.....- - ■ ____________________________

Next

/
Oldalképek
Tartalom