Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.18.a/4)

1972-02-11

* . I-4-gokról is. Javasolja, hogy ezzel módosítsák, különös figyelemmel a személyi cserére. A jövőbeni munka elősegítése érdekében el­­| mondja, hogy régebben volt olyan mozgalom, hogy felkértek szak­embereket, akik társadalmi munkában felújítási terveket készitet­­| tele. Ilyen emberek vállalatuknál jelenleg is vannak, ha Matuz elvtárenak tudnak segiteniv, szivesen végeznének társadalmi munkát.| Az anyag második részével egyetért, úgy érzi megvalósításával a munka kibontakozik. Grossmann József et,: | I Az anyaggal egyetért, különösen ami azt a törekvést' mutatja, hogy nagyobb, tágabb politikai körzetet adnak ennek a munkának. Véleménye szerint a választás előtt és után a bizottságban dol- I gozó párttagokkal a kér. PB részéről beszélni kell. A megválasz­tott párttagokkal foglalkozni, meghatározni, hogy mit várunk ^ tőlük. Ismertetni kell velük, hogy a megválasztás után mik a _ . -feladataik, mit várunk tőlük. Az elnökség tagjaival külön-külön is i beszélni kell. A IINF-ben kapott megbízatását Herczeg et. nem tud-i ^ ja ellátni, mert ebben az időben más feladattal van megbizva. Ja­vasolja, hogy helyette más elvtársat válasszanak. Szarka Gyula et.: Egyetért az anyaggal, bizonyos bővítésekkel. Részletesebben szól­ni, hogy a tanácstagi és országgyűlési képviselőválasztásoknál a HNF munkáját hogyan lehet értékelni. A szervezésekről is rész­letesebben kellett volna beszélni, hiszen igen jó hatásuk volt. A HNF-ben dolgozó kommunisták tevékenységéről szól a jelentés, igy a jelentkező negatív dolgokról is beszélni kellett volna. Garami elvtársnő tevékenységére gondol és arra, hogy vannak kom­munisták, akiket a jövőben nem javasolnak aktívának. 1 Matuz László et.: Nőpolitikái munka: a kongresszus után szükséges, hogy a^XIII. ^ kerüi'e'tb'en nopbTi't’ikai anyagot készítsenek. Ne csak a nőbizott­ság foglalkozzon vele, hanem más munkaterületen is jelentkezzen ez a munka. A Tanács - HNF kapcsolatát tekintve, - mióta ezt a munkát végzi­­a, tanács vezetése kezdeményezésekkel segítette. Vannak viták, fó­rumok, várospolitikai lehetőségek stb. amikben közösen tevékenykednek és ez a lakosság előtt nem ismeretes. Nagyobb nyilvánosságra len­ne szükség pl. üzemi lapokon keresztül. Javasolja, hogy az uj tanácstörvény és népfronttörvény által kiadott közös irányelvekre hosszú évekre szóló együttműködési megállapodást készítsenek. Itt kell meghatározni a feladatokat. Rabi elvtársnő által felajánlott segítséget örömmel veszi és igényelni fogja. Ha a VB tagjai igényelik, akkor azt a részletes ^elentést, amit a népfrontbizottságnak készítettek - ami átfogó képet ad. az egész tevékenységről - részükre is megküldik. A kommunisták munkája a bizottságban^megerősítésre vár, a kia­lakult munkastílust pedig meg kell változtatni. Vannak, de csak 3-4 ember dolgozik. Ezen feltétlenül változtatni kell. • V_______________________________________________________£___________________________________. , .I > « > v fej /— 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom