Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.18.a/4)
1972-03-23
i-.J igénybevétele jelentkezik erősen. Ugyanakkor a felnőtt oktatás le-É| másolja a gyerekeknek felépített tananyagot, sőt a módszereket is. '§Kő||; A felnőttek nem szívesen mennek el olyan oktatási formára, ahol i| felelni, vizsgázni kell. Tehát alaposabban meg kell nézni a felnőtt oktatási formát. Abból kiindulni, hogy minél kevesebb időt, elfog- |, laltságot jelentsen az iskola, megtanítani az embereket a helyes tanulási módszerre ős csak a leglényegesebb helyen adjunk segítséget, ahol minden szemléltető technikai eszközt felhasználunk. Államunk lehetőséget biztosit, hogy 2 alkalommal magán vizsgát tehét a 7-8 osztályos anyagból aki igényid. Ennek érdekében kezdeti tanfolyamot szerveztek, a tanárok foglalkoznak a dolgozókkal, s akik itt resztvettek meg a gimnáziumi továbbtanuláshoz is kedvet kaptak. Alapvető feladat tehát a közhangulat kialakítása az üzemen belül. BHK> A Láng Gépgyárban folyamatban van a 8 általánost el nem végzettek ' újbóli felmérése. Ugyanis a rendelkezésre álló adatok nem tártálmázzák a valós'got, mert az emberek a változásokat nem minden esetben jelentik be. Akinek hiányzik az iskolája a megfelelő szervei:, <”s'i - ahol éppen aktivan tevékenykedik és közelebbi kapcsolatot alakított ki - párt- szakszervezet, KISZ-szervezet és a gazdasági vezetés igyekszenek befolyással lenni a dolgozóra. Mint már említette, vannak emberek, akik a vizsgától félve inkább nem tanulnak. Ennek kiküszöbölésére munkás akadémiát indítanak, ahol 1,5 év alatt ismertetik az 1 éves anyagot és utána alkalmat adnak a vizsgázásra. Konzultációs csoportot hoznak létre, akik segítséget adnak azokban a kérdésekben - matematika, kémia, biológia, fizika - ahol az emberek nehézségekkel küzdenek, f 11' HNHKw Éveli Ferenc et.:-------------------Az anyag készítése során képet kapott a feladatokról, amelyekkel foglalkozni kell. Gok üzemben, kulturális objektumokon, rendezvényeken vett részt, ahol ezzel a munkával foglalkoztak. Gok olyan észrevétele van, amit a további munkában figyelembe kell venni. Legtöbb helyen az anyagi támogatás mennyisége került előtérbe. A területi közművelődés és az üzeni közművelődés támogatását ketté- f| bontva nagy az eltérés. A közművelődés során olyan programokat kell beiktatni, amire a közönségnek ol tudnak adni. Sok bevételt programoznak elő számukra. Az üzemi közművelődésnél növekvés tapasztalható lo~15 Á-os növek-Í vés. Bár a kulturális felhasználást ellenőrizve azt látni, hogy nem közművelődési célokra használják fel. Ha kifogásoljuk, azt mondják, hogy nem tudják másra felhasználni, nem értik a szocialista közművelődést. Az üzemi kulturosok iskolai végzettsége rossz képet mutat. Évente 7o-8o E-a cserélődik az embereknek, akiket kiképeztek erre a munkára nem hasznosítják. Többségük 8 általánossal rendelkezik, ami kevés, magasabb iskolai végzettségű emberekre lenne szükség. Tapasztalatai szerint kerületi szinten szükséges a koordinációs bizottság létrehozása. Az üzemektől a koordinációs munkatervet a BB továbbra is bekéri és ahol tud. ott segítséget ad.. v I ' _6~ I