Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.18.a/4)
1972-12-14
v, ' I- 2 -Főbb célkitűzések, melyek megvalósultak. 1) Az egyrnüszakos oktatás bevezetése. 2) Tanulószobák, tantermek kettős kihasználása. ( 8 tanterem helyett 14 tanteremben folyik a tanítás különösebb beruházás nélkül. Belső tartalékok feltárása átszervezés folytán.) 3) A kollégium korszerűsítése 28 hálószoba és 4 mellékhelyiség ,j kialakítása, 224 tanuló körülményeinek otthonosabbá tételét je~ I lenti. Ezzel egységessé tettük a kollégiumban folyó nevelőmunka feltételeit. A végzett munka értéke 2 millió Ft, amelyhez beruházási keretünk nem volt, kizárólag vállalati segítséggel és társadalmi munkával oldottuk meg. 4) A felújítási munkák értéke 2 millió 600 ezer forint, ez az őszszeg az iskola, a kollégium csőhálózatának javítását, a tetőszerkezet javítását, a nyomda és könyvtár építését tartalmazza. • 5) A beruházás mentesítés értéke több mint 3 millió forintot tesz ki. Ez négy tanterem, illetve tanulószoba építésének felel meg. fi) A II. emeleten kémiai, a IV. emeleten pedig fizikai előadótermet ✓ és szertárat hoztunk létre. 7) A tanév végére elkészült a pinceklub. 8) Az iskola és kollégium szinte valamennyi helyisége festve lett. A fenti munkákban a tanulók több mint 5 ezer óra társadalmi munkával vettek részt. A tanárok, szakoktatók és nevelő elvtársak a tanulóikkal együtt a fentieken kivül résztvettek a tantermi és kollégiumi bútorok festésében Is, A tárgyi feltételek javítása léhyegében befejeződött, és ezzel létrejött az oktató- nevelő munka további javításának lehetősége. Ezen megvalósult célkitűzések Igen komoly politikai, agltációs ! és nevelési feladatok elé állították úgy a párt, mint a KISZ, valav mint a Szakszervezet vezetőségét és tagságát. áw/H';.-"- J ' .v;-. : ..T.: ______ _ __3>Z_______ í - •.'>