Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.18.a/4)
1972-02-11
. <í |-8-lévő életszínvonalpolitikával kapcsolatos felvetéseknél. Ezt felfelé jelezni kell. A színművészeti területen a politikai mentesség jellemző és ez visszavezethető a Színművészeti Főiskolára. Ez is központi téma. A tapasztalatoknál az észrevételre reagálni kell. A javaslat tartalmazza, hogy össztitkári értekezleten adjunk számot az értékelésről, de amit felfelé kell jelezni, arról számot adni csak akkor tudunk, ha továbbítjuk. Az alapszervezetek segítő programját ^részletesnek, soknak tartja. Felmerül, hogy lesz-e erő ezt keresztül vinni. I J , 1 Szálé János et. ; Megerősíti az anyagot a saját tapasztalatai alapján. Konkrétan elmondható, hogy a taggyűlések igazolták a Szervezeti Szabályzat módosítását és gyakorlatban is bizonyítják. Uj lendületet, színfoltot adott a pártmunkának. Véleménye szerint a beszámolók ^ a hozzászólásokkal együtt voltak teljesek, kiegészítették az , éves munkát. Olyan dolgokat lehetne kiemelni, hogy a tömegszervezetek hogyan végezték munkájukat. A vezetőik hozzászóltak a taggyűléshez, az ott dolgozó kommunisták munkájáról beszéltek, ami segitettea sikert. Az éves beszámoló taggyűlések tapasztalatait fel kell használni és nemcsak megválaszolni kell a kérdéseket. A munka szerves részét kell hogy képezzék a felvetett problémák. Pl. jobban^figyeljen oda a párttagság aktivitására, ami eddig is probléma volt, vagy a közhangulatra jobban odafigyelni a különböző területeken. Az egy éves pártélet gondját bátrabban kellett volna elmondani, jobban beszélni a párt vezető szerepéről, ami nem jutott teljes egészében kifejezésre. 1972-ben értékes alapját képezheti a munkának az értékelés. Grossmann József et.: Az elvégzett munkának a számbavételéről, a realizálsáról^van szó és a jövőre vonatkozó feladatokról. Az anyaggal személyes tapasztalata során is egyetért. A következőket látta: tudatosan készültek fel a taggyűlésekre, nemcsak az utolsó időben, hanem előbb is. A párttagság is számontartotta, figyelemmel kísérte. Széleskörben jellemző volt, hogy a fő kérdésekre koncentráltak. A kér. PB is igy határozta mgg, amely jó feltételt teremtett a helyi jellegű kérdéseknek. A jelentésben az van, hogy a párttagság elfogadta a beszámolót. Sok helyen erősítették a pártvezetőség munkáját, sőt személyes tapasztalata, hogy önkritikát is gyakoroltak. Nagy hangsúlyt^ helyeztek arra, hogy személy szerint a párttagok tevékenységéről beszéljenek. Olyan is előfordult, hogy nem értették meg a taggyűlés jelentését, mindenről szó volt, ami nem teremtett a helyi munka értékelésének megfelelő formát, A jövőre nézve - véleménye szerint - vigyázni kell,_ nehogy rutinjellege legyen és menetközben is a munkaterveknél, hogy úgy határozzák meg a tennivalókat, hogy a legfőbb dolgokra iráijuljanak. Hangsúlyozottabban erősíteni, hogy a taggyűlés a munka számbavételének és a munka minősítésének a fóruma kell hogy legyen, az egyéni tevékenység is előtérbe kerüljön. * * ____________________________________• .6- «• ,« H:& ...