Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.18.a/4)
1970-09-28
blsiJlP-felmentése után Kovács Károly elvtársat hogy az első titkári teendőkot is lássa el. Kéri a Végrehajtó Bizottság tagjait a javaslattal kapcsolatban nyilvánítsanak véleményt. Egresi Károly et«: Kevés most az idő arra, hogy Kónyi elvtárs itteni munkájának értékelésével kapcsolatban szóljunk, mert nemsokára kezdődik a I pártbizottság! ülés, - mégis egy néhány gondolat erőjéig szólni kell. Meg kell mondani, hogy azokat az embereket akik e területen régebben dolgoznak váratlanul ez a javaslat nem érte. Kónyi elvtárs munkáját magunk is úgy értékeljük, túl nőtte a kerületi feladatokat, annál többre is kéioes. Kónyi elvtárs a kerületben ^ rendkívül közismert, megbecsült ember. Bármennyire is törvényszerű ez az esemény és egyetértünk a Politikai Bizottság döntók í’ sével hangot kell adni annak az érzésnek is, hogy Kónyi elvtárs magával viszi a kerületi pártmunkások, kommunisták szivének egy r> darabját és hiányát sokáig érezni fogjuk. Egyetért a másik javaslattal is és természetesnek veszi, hogy Kovács Károly elvtárs, a lei a kerületben közel 20 éve dolgozik, Kónyi elvtárs helyébe lépjen. Szilágyi Sándor et»: Újabbat és szebbet, mint Egresi elvtárs, ő sem tud mondani. Rendkívül nehéz egy olyan elvtárstól, baráttól búcsúzni, akivel évtizedekig együtt dolgoztunk. A mindennapi munkában már úgy megértettük egymás gondolatait, hogy a szavakat szinte már ki sem kellett mondani. Nehéz ilyenkor az egyetértés, mé§is a pártfegyelem arra kötelez bennünket, hogy a javaslatot megértsük és helyeseljük. Azon a területen, melyre Kónyi elvtárs kerül biztos eredményesen fog dolgozni. Sok sikert, eredményes munkát kiván uj beosztásában. A másik javaslattal is egyetért helyesli a döntést. áfgS Hegyi Gyula et.t Kérdése^ miért volt szükség arra, hogy a pártértekezlet előtt változás történjen, mikor megy el Kónyi olvtárs? A másik kérdésé: ténylegesen olyan területre kerül Kónyi elvtárs, hogy feltudja majd használni az itt szerzett tapasztalatokat, illetve mint belügyminiszter helyettes munkásmozgalmi tapasztalatait megfelelően tudja értékesíteni? Németh Károly et.t Válaszol Ile^yi elvtárs kérdésére. A Politikai Bizottság is szót váltott erről és az volt a vélemény, és ez a kialakult gyakorlat is, hogy jobb ba a kerületi párttagok a pártértekezlet előtt tudomást szereznek a változásról és nem állítsuk a kerületi pártértekezletet nehéz helyzetbe. Nincs még pontos tudomásunk arról, hogy a miniszterhelyettesek között miként lesz felosztva a munka, egész biztos Kónyi elvtárs olyan területet fog kapni, ahol politikai ismereteit hasznosítani tudja.-----------------------------------------------------------------------i • H''' • b ív .v E-i ‘i.v • ■ , . w'Ey'V’t U ‘ ■''' I-2-111