Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.18.a/4)
1970-02-12
V i ' '" / ; y / / ; f J I I TÁJÉKOZTATÓ, a kerületi iparvállalatok gazdasági, politikai m un Icájáról az 197o~es év beindításával kapcsolatban. I A Központi Bizottság 1969 november 27.-i ülésén foglalkozott a népgazdaság.helyzetével és meghatározta a legfontosabb aktuális feladatokat. A Központi Bizottság megállapította: a fejlődés eddigi menete azt mutatja, hogy a megjelölt gazdaságfejlesztési célokat elérjük, illetve számos területen túlhaladjuk. Az 1963 évben bevezetett gazdasági reform révén a gazdasági munka több területén gazdaságpolitikai céljainknak megfelelő uj folyamat indult meg. A kedvező folyamatok mellett jelen vannak még a régi, és felszínre kerültek uj gazdasági problémák is, melyek megoldását 197o-ben, illetve azt követően kell elvégezni. j 1969-ben az ipari termelés növekedése a tervezettnél jobban lelasult, a termelési átrendezések és a csökkentett munkaidő.gyorsított bevezetése a termelékenységi mutató' stagnálását eredményezte. A mUnkaerőg^zdálkodásban jelentkező hiányosságok, az egészségtelen munkaerővándorlás, a munkafegyelem lazulásával járt. A vállalatok egy részénél az alacsony munkaintenzitás, a munkaszervezési hiányosságok és a technika lassú fejlesztése miatt jelentős felesleges létszám van. A szocialista bérezés elve, a kellő differenciálás npm megfelelően érvényesül, tovább hatnak az egyenlősdi tendenciák. Sok vállalatnál §. belső tartalékok feltárása lassan halad, elmarad a lehetőségektől. ' ’ A Központi Bizottság megállapitásai a kerületi termelő, -gazdálkodó egységek 1969 évi munkájára, gazdálkodására is jellemzőek. A kerületben a szocialista ipar termelése 1969-ben mintegy 6 %-kal haladta meg az előző évit. A fejlődés üteme valamivel gyorsabb a népgazdasági átlagnál, megközelíti a kivánt' szintet. Az ennél 1 I *3, • ] ________________________________________________________________________________________ :í i *